Teljesen felújították a bélfenyéri iskolát

Teljesen felújították a bélfenyéri iskolát
Bihar megye – Vasárnap esős, szeles időben került sor a Tenkéhez tartozó Belfenyéren a helyi I–IV. Osztályos Elemi Iskola hivatalos átadására. Tempfli József nagyváradi megyés püspök kérte Isten áldását a tanintézetre.

Bélfenyéren vasárnap a helybeli római katolikus templomban tartott bérmálási szentmise után került sor a település I–IV. osztályos iskolaépületének átadási ünnepségére. Az eseményen a falu lakosságának nagy része jelen volt, hiszen egy ilyen jellegű beruházás rég nem volt a településen. Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök három nyelven, latinul, románul és magyarul szólt a megjelentekhez, kiemelve, hogy tisztelni kell azokat, akik itt ebben az épületben tanítanak, tanulnak, és azokat, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy egy ilyen modern „iskolát avathatunk fel ma délután”, majd Isten áldását kérte a tanügyi intézmény új épületére. Mercea Lenu\a mérnök, Tenke község polgármestere köszönetét fejezte ki azoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy megújuljon a bélfenyéri iskola, majd örömét fejezte ki, hogy itt lehetett ennek az épületnek az átadásán.

Rekordidő alatt

Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, megyei tanácsos arról beszélt, hogy nagy megvalósítás az, hogy az épületet sikerült felújítani, és ez rekordidő – mindössze két hónap – alatt történt, ami a kivitelezők munkáját dicséri. Az RMDSZ mindent megtett annak érdekében, hogy pénzt szerezzen a felújításra, és ez sikerült. Ötszázmillió régi lejbe kerültek a kivitelezési munkálatok, és „íme itt van munkánk gyümölcse” – zárta az ügyvezető elnök. Tódor Albert alprefektus magyarul és románul szólt a megjelentekhez, felelevenítve Reményik Sándor versét: Ne hagyjátok a templomot. A templomot s az iskolát. A bélfenyériek nem hagyták. Ezután került sor a szalagvágásra, majd a résztvevők meglátogatták a gyönyörűen és teljesen felújított termeket.

Dérer Ferenc