Teljes felújítások

Teljes felújítások
Szatmár megye – Az Európai Fejlesztési Bank és a Román Kormány közös programja keretében két vidéki iskola teljes felújítását finanszírosszák: Szatmárhegyen és Ákoson — tudtuk meg Kónya László főtanfelügyelő–helyettestől.

Amint azt Kónya László lapunknak elmondta Szatmárhegyen a kisikola — ahol magyar tagozatos I–IV osztályok működnek —, valamint az Ákosi Általános Iskola régi épületén végeznek majd felújítási munkálatokat. „Mindkét tanintézéményt teljesen felújítják, többek között a tetőszerkezetet újítást végeznek majd mindkét helyen, valamint központi fűtést szerelnek be, mellékhelyiségeket alakítanak ki stb.” — mondta Kónya László. A nyílászárók kicserélése mellett az épületeket kivül szigetelik is, mely munkálatok tervrajzait nemrégiben fogadták el. A tervek szerint a munkálatokra a liciteket 2008 márciusában hirdetik meg, és ha azok sikeresnek bizonyulnak, akkor júniusban már meg is kezdik a felújítsokat, melyek remélhetőleg a 2009/2010–es tanév kezdetéig befejeződnek. „Amíg a munkálatok zajlanak a két tanintézményben, addig azok vezetői biztosítanak más helyet az ott tanuló diákoknak” — mondta Kónya László.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter