2011.12.27 11:00; Frissítve: 2011.12.27 11:00


Télapónak öltözött férfi mészárolt Texasban

Télapónak öltözött férfi mészárolt Texasban
Egy télapónak öltözött férfi hajtott végre véres mészárlást Texasban; az öldöklésnek négy férfi és három nő esett áldozatul.

A gyilkos a Dallas melletti Grapevine településen lelőtte hat rokonát, akik a keddi rendőrségi jelentés szerint éppen kibontották ajándékaikat, majd saját magával is végzett.

A rendőrség két pisztolyt talált a vasárnapi öldöklés helyszínén, az áldozatok 15 és 58 év közöttiek. Túlélő nem volt, a halottakra a kétszintes lakóház nappalijában bukkantak rá a rendőrök, akiket egy névtelen telefonáló riasztott a 911-es segélykérő számon.

Helyi sajtójelentések szerint az elkövető az iráni származású Aziz “Bob” Yazdanpanah egykori ingatlanügynök volt. Az 58 éves férfi élete az utóbbi hónapokban állítólag zsákutcába jutott, felesége elhagyta, házát a hiteltartozás miatt lefoglalták, és 19 lánya egy olyan fiatalemberrel barátkozott, akit nem kedvelt. A szomszédok szerették a férfit, azt mondták, imádta gyerekeit, és sosem látták erőszakosnak.

Hasonló lövöldözés történt 2008 karácsonyán Los Angelesben. Akkor szintén egy vörös télapó jelmezbe öltözött férfi mészárolt, nyolc rokonát gyilkolta meg, mielőtt saját magát is lelőtte.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Erdon - Nemzetkozi
Újabb nevek a Szigeten: Korn, The Vaccines, Magnetic Man …
Újabb tucatnyi konfirmált zenekar híre röppent fel a Sziget háza tájáról. Eszerint új hanganyagával jön az [...] tovább »
Azonnal gúny és paródia tárgya lett Sarkozy választási plakátja
Néhány órával azután, hogy nyilvánosságra hozták csütörtökön Nicolas Sarkozy elnökválasztási [...] tovább »
Ipsos: kevesebb bizonytalan, több Fideszes és MSZP-s
Bár a társadalom többsége továbbra is a pártokat elkerülők csoportjába tartozik, arányuk valamelyest csökkent [...] tovább »
A 20. Sziget bemutatja: Che Sudaka új lemez a Hajón
Február 22-én a spanyol Che Sudaka hozza el a Hajóra a Sziget kultúrkavalkádjának egy szeletét. Az idén 10 éves [...] tovább »
Kiosztották a Grammy-díjakat
Adele hat, a Foo Fighters öt díjat vehetett át vasárnap este a Los Angeles-i Staples Centerben megrendezett 54. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása