Tehetséges fiatal karmester a filharmóniában

Petrus Bölöni Áron gordonkaművész és a szimfonikus zenekar tagjai. Fotó: Dr. Ovidiu Bălănean
Petrus Bölöni Áron gordonkaművész és a szimfonikus zenekar tagjai. Fotó: Dr. Ovidiu Bălănean
Az elmúlt heti hangversenyen két Beethoven-mű is felcsendült. Ennek már akkor örvendtünk, amikor egy héttel előtte a kinyomtatott negyedévi műsort kézbe vehettük.

Az újévi hangverseny-beszámolóban megjegyeztem, hogy tavaly szinte minden koncerten telt ház volt a filharmóniában; most hasonlót kell írnom: nemigen lehetett látni üres széket az Enescu–Bartók koncertteremben. A csütörtök esti meghívott vendégek Magyarországról érkeztek: Dobszay Péter fiatal, mindössze 27 éves karmester és az ugyancsak fiatal, de nagyon felkészült, tehetséges Petrus Bölöni Áron gordonkaművész.

Elsőként Ludwig van Beethoven (1770–1834) Fidelio című operájának nyitánya hangzott el, a szimfonikus zenekar előadásában. A Fidelio a nagy bécsi klasszikus egyetlen operája, melynek megírásához Jean-Nicolas Bouilly drámája adta az ötletet. Az opera első változata 1805-ben készült el, a harmadik verziója 1814-ben. A nyitánynak is több változata van, ám az 1814. május 23-i bemutatóra nem készült el, akkor az Athén romjai című ünnepi játék nyitányát játszották. A Fidelio nyitány csak a három nappal későbbi második előadáson hangzott el, s nem a dráma tartalmára utal, csupán az első jelenet hangulatát vezeti be népies intonációval.

A továbbiakban nálunk rég nem játszott csellóverseny hangzott el, a modern kori angol zenetörténet alkotójának, Edward Elgarnak (1857–1934) a Gordonkaversenye, op. 85., a fiatal Petrus Bölöni Áron tolmácsolásában, a szimfonikus zenekar kíséretével. Elgar az első világháború végén, 1919-ben írta e művét, s még abban az évben október 26-án bemutatták Londonban. Petrus Bölöni Áron rendkívül felkészült előadóművész, technikailag és muzikálisan egyaránt, kitűnő érzékkel adta elő az egyáltalán nem könnyű zeneművet. Nem önmagát, hanem Elgar szép párbeszédes zenéjét helyezte előtérbe, romantikus csúsztatások, felesleges agogikai kilengések nélkül. Egy igazi talentumot ismerhettünk meg benne. A közönség szeretettel fogadta, így egy ráadást is eljátszott Händel Passacaglia című variációsorozatából, Nagy Kálmán hegedűművésznek, a szimfonikus zenekar koncertmesterének a közreműködésével.

Beethoven-szimfónia

Szünet után egy újabb Beethoven-mű csendült fel, a IV., B-dúr szimfónia, op. 60, a zenekar tolmácsolásában. A négytételes negyedik szimfóniát a zeneszerző 1806-ban komponálta, több remekművel egy időben, s szerkesztése helyenként emlékeztet a második szimfóniára. „A IV. szimfónia – B-dúr, op.60, 1806 – tiszteletadás Mozart előtt: a központi témák adogatása az egyik hangszercsoporttól a másiknak azt mutatja, hogy a zeneszerző technikailag tökéletesen uralja a zenekar egészét, és fejlett zenei érettségről tesz tanúbizonyságot.” (Világhíres zeneszerzők, Ludwig van Beethoven). A fiatal karmester, Dobszay Péter dirigálásával lenyűgözte a hallgatóságot. A magyarországi dirigens bebizonyította nekünk is, hogy nem véletlenül került be a legutóbbi budapesti Maestro Solti karmesterverseny döntőjébe. Nagyon jól felkészült zenész, s felfogását a zenekar elfogadta, megvalósította. Mozdulatainak mindig konkrét zenei funkciójuk volt, kiválóan irányította a szimfonikus zenekart. Szívesen látnánk a következő évadokban is városunk hangversenypódiumán.

Dérer Ferenc