2011.04.28 08:07; Frissítve: 2011.04.28 08:07


TECH: Arcfelismerő alkalmazás készült androidos okostelefonra

Arcfelismerő szoftvert mutattak be androidos okostelefonokhoz szerdán. A Viewdle alkalmazása már letölthető az Android Marketről.

A cég egyik alapítója és vezérigazgatója, Laurent Gil azt mondta: az első mobilra gyártott arcfelismerővel a felhasználók azonnal megoszthatják fényképeiket az azokon szereplő ismerőseikkel.

A program számítógépes algoritmusok segítségével “arclenyomatot” alkot, ezeket felcímkézhetik nevekkel és elraktározhatják az okostelefonokban. Ezután a szoftver összeveti az új fényképeket az “arclenyomatokkal” és azonnal képes a felvételeket elküldeni a szereplőknek a Facebookon, a Flickren, e-mailen vagy mms-ben.

Tavaly szeptemberben nagybefektetők – a Qualcomm, a Blackberry Partners Fund, a BestBuy és az Anthem Venture Partners – tízmillió dollárral (1,8 milliárd forinttal) támogatták a kaliforniai Palo Altoban lévő cég okostelefonos fejlesztését. A Viewdle vezetője szerint programjukkal szemet kaptak a telefonkészülékek, amelyek mostant ól mesterséges intelligenciának számítanak, hiszen ugyanúgy látják a világot, mint az emberek. A technológiát a feltörekvő vállalkozás ukrajnai kutatócsoportja fejlesztette ki tizenöt év alatt.

- Független Hírügynökség -


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Multimédia
Nielsen: az európai átlagnál kevesebb magyar használja a különböző mobil funkciókat
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az európai átlagnál kevesebben használják Magyarországon a [...] tovább »
Így hangzik a Daft Punk a Google Doodleban
Mindenki kipróbálta tegnap a Google interaktív szintetizátorát. A többség csak lenyomott 1-2 billentyűt, de egy [...] tovább »
Jönnek a gépeléssel tölthető laptopok
Bármennyire sokat bír az aksi, egyszer úgyis lemerül. És általában a legrosszabb pillanatban, amikor közelben [...] tovább »
Elképesztő optikai illúzió sztárokkal
Mindenki imádja, amikor az érzékszervünk átver bennünket és hamis dolgokat látunk. Ez is pontosan egy ilyen [...] tovább »
Speciális SIM-kártyával védhetik meg gyermekeiket a telefonos zaklatástól a szülők
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Távoli számítógépről irányítható SIM-kártya segítségével védhetik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés