Tavasszal kezdődhet a munka

Tavasszal ismét nekilátnak a munkához az építendő mélygarázsnál. Fotó: Alexandru Nitescu
Tavasszal ismét nekilátnak a munkához az építendő mélygarázsnál. Fotó: Alexandru Nitescu
Florin Birta, Nagyvárad alpolgármestere a napokban jelentette be, hogy tavasszal újra kezdődnek a Kossuth (Independenţei) utcai mélygarázs építési munkálatai.

A munkálatok újrakezdéséhez azonban egy új tervezőre van szükség, aki kidolgozza az épülő mélygarázs hidroizolációját annak érdekében, hogy a víz ne szivárogjon be a Sebes-Körös partján épülő, a folyó vízszintje alá is lenyúló mélygarázsba. Birta elmondta: a munkálatok tavaszi újrakezdéséig megtörténik az újralicitálás. Ştefan Roşca, a kivitelező Construcţii Bihor cég a munkálatvezető mérnöke a Bihari Naplónak elmondta, hogy az eredeti tervben valójában nem is szerepelt pontos műszaki megoldás a hidroizolációra, sem pedig a neológ zsinagóga felőli rész megerősítésére vonatkozóan, és ennek hiányában nem csak a vízbeszivárgás veszélye fenyegetett, hanem az is, hogy a zsinagóga rádől az építményre. Roşca elmondta, ezért is állnak már hosszú ideje a munkálatok ott mert nem tudják, milyen megoldást alkalmazzanak, de tavasszal, a tervek elkészülte után ismét hozzáfognak a munkának, és egy év alatt meg is építik a mélygarázst, mely eredetileg 2016 augusztusában kellett volna elkészüljön, így azonban minimum másfél éves csúszással épül meg. A mélygarázst a Nagyváradi Közterület-fenntartó és az RCS/RDS vállalat közösen építteti meg, mely utóbbi telektulajdonnal rendelkezik az építkezés helyszínén. A 455 parkolóhelyes mélygarázsban az RCS/RDS 121 helyet fog megkapni. Miután elkészül, a város egy teret és egy amfiteátrumot fog kialakítani a mélygarázs tetején, a Körös parton pedig sétányt alakít ki.