Tart a járdaszélesítés

Tart a járdaszélesítés
Zajlik a járdaszélesítés Nagyváradon, a Fő utcán, a Dunărea és a Brașovului utcák között.

Hétfőn az önkormányzat tudatta: 2,5 méterrel bővítik a járdát, mivel – mint már jeleztük – nagyobb gyalogosforgalmat szeretnének a Körös áruház és a Fő utca között is. A burkolat az áruház előtti térnél lerakotthoz hasonló lesz. A kivitelező a Gavella Com, a Porfido Ed Arte Consortio Stabile, az Edildrum Construct és a Ritmoteh cégek társulása. A szerződés összértéke 2.295.095,33 lej, a munka március 14-én kezdődött. A szóban forgó szakaszon csatornáznak is, valamint a közvilágítást is felújítják. Ez utóbbi 80%-ban már kész, a Brașovului – Dunărea részen, akárcsak a csatornázás, a járdaburkolás pedig épp a felénél tart. Ami a másik szakaszt, a Dunărea – Fő utca részt illeti, ott is átlagosan a munka felénél járnak. A tervek szerint jövő hónap végére készülnek el az egésszel. Ugyanakkor a távhő-vezetékek cseréje is zajlik az adott szakaszokon, ami némi csúszást okozhat.

Szeghalmi Örs