Társulniuk kellene a kistermelőknek

Akt.:
Társulniuk kellene a kistermelőknek
Helyi termékek a nagy üzletláncok polcain címmel beszélgetés zajlott pénteken, a Bihar megyei Betakarítás Ünnepe rendezvényeinek részeként.  A Selgros képviselője válaszolt a kérdésekre.

A várban megszervezett beszélgetést abból az elgondolásból szervezték meg, hogy a kistermelők információkat kapjanak arról, mit kell tenniük azért, hogy a bevásárlóközpontokon keresztül értékesítsék termékeiket. Utóbbiakat  Adela Chiş, a Selgros közönségszolgálati ügyosztályának vezetője képviselte, a főszervező, azaz a mezőgazdasági termékeket kutató és népszerűsítő Crişana Egyesület részéről Radu Silaghi alelnök volt jelen és eljött mintegy tíz kistermelő is.

Feltételek

Adela Chiş bemutatta a bevásárlóközpontot, s elmondta, újdonság, hogy a zöldségeket és gyümölcsöket egyféle „minipiac” rendszerben árulják. Nyitottak a helyi termelők felé, hangsúlyozta ki, viszont utóbbiaknak teljesíteniük kell bizonyos feltételeket, például biztosítaniuk kell a folyamatos áruellátást, hűtő-áruszállító járművel kell rendelkezniük, s az áru csomagolása és címkézése is a törvénynek megfelelő kell legyen. Vannak helyi szállítóik – például a tejtermékek részlegén – a zöldségekkel-gyümölcsökkel kapcsolatban azonban nincsenek információi. Mint elmondta, a nagyváradi üzlet igazgatója nem tudott eljönni, ő pedig nem tud mindenről pontos tájékoztatást nyújtani.

Később a termelők kérdéseket tettek fel arról, hogy bizonyos termékek árusítását felvállalná-e a Selgros. Többen kifejtették, hogy társulniuk kellene, mert egy „erősebb” ügyféllel a bevásárlóközpontok vezetői is másképp ülnek le tárgyalni, ezenkívül egy kistermelő talán nem tudja megvásárolni a hűtő-járművet, vagy nehéz számára a folyamatos áruellátást biztosítani, egy társulás azonban teljesíteni tudja mindezt. Egyesek beszámoltak külföldön szerzett tapasztalatikról – például elhangzott, hogy Spanyolországban nincsenek egyéni termelők, csak egyesületek.

Radu Silaghi elmondta, hogy a Crişana Egyesület le szeretné venni a termelők válláról az értékesítés terhét, az elkövetkezendőkben jelen szeretnének lenni a váradi piacokon is.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter