Tárogatóval a magyarságért, az elhunyt hősökért, a Szent Koronáért

Tárogatóval a magyarságért, az elhunyt hősökért, a Szent Koronáért
Vesztergám Miklós tárogatóművész gyermekkorától kezdve foglalkozik a muzsikával: először citerázott, majd autodidakta módon megtanult olyan hangszereken játszani, mint például a szaxofon, mandolin, tárogató, basszustárogató.

A legkedveltebb hangszere a tárogató. Szívesen öltözik népviseletbe, és ad koncerteket rendezvényeken, melyek alkalmával igyekszik minél több emberrel megismertetni a méltatlanul háttérbe szorult magyar hangszer, a tárogató történelmét. Mindeddig három lemeze jelent meg: az elsőt a tárogató történelmére építve állította össze, a második kizárólag erdélyi dalokat tartalmaz. Célja, hogy az erdélyi emberek nótáit, érzéseit közelebb vigye az anyaországi magyarokhoz. Harmadik lemeze azoknak állít emléket, akik a hazáért áldozták életüket. A dalok többsége már alig ismert, összeállításakor a háborút megjárt öreg katonák és archív felvételek voltak a segítségére. Vesztergám Miklós a következőképpen fogalmazott a saját munkásságát illetően: „Két nagyon fontos dolog van az életemben, az egyik a tárogató, mellyel önálló koncertekkel járom az országot, és igyekszem bemutatni mindenkinek a hangszert, és a magyarsággal összefüggő történetét, az eddig megjelent 3 CD-m zenei anyagával. A másik a Szent Korona alkotmánya, a valós történelmünk bemutatása az »Első lépcsőfok a Szent Korona tanhoz« című könyvem alapján. Aki nem ismeri a valós múltját, az nem érti a jelent, és nincs jövőképe sem!” A kalocsai tárogatóművész a Szent László Egyesület meghívására június 26-án, 16 órától lép fel a nagyváradi várban, a Halkan felsír a tárogató című egyéni előadásával.
Vesztergám Miklós tárogatóművész



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter