Tárlat nyílt vizsgamunkákból

Akt.:
Tárlat nyílt vizsgamunkákból
Szerdán a nagyváradi Művészeti Líceum diákjainak szakképesítő vizsgamunkáiból (textil, kerámia, grafika, divat, ipari dizájn, építészeti tervek és festészet) nyílt kiállítás az egyik épületben.

Mihaela Bondor igazgatónő egy alkalomhoz illő, vagyis a művészet és az univerzum kapcsolatáról szóló Eminescu-idézettel köszöntötte a megjelenteket. Azon meggyőződésének adott hangot: a világ sokszínűsége a gyermekek lelkében tükröződik vissza, mely által valószínűleg a fiatalság legszebb képe bontakozik ki. Ha pedig tüzetesebben szemügyre vesszük az alkotásokat, azt vehetjük észre, hogy a művészet a maga különféle állapotában, megnyilvánulási formájában jelenítődik meg: mint játék, mint kézműves tevékenység, vagy mint egy menekülés egy alternatív létezésbe. Ugyanakkor pedig beazonosíthatóak a művészet azon funkciói is, miszerint jóra nevel, magunk és a világ jobb megismerésére ösztönöz.

Az intézményvezető köszönetet mondott a tanároknak, akik az elmúlt négy évben foglalkoztak a végzősökkel, és arra hívta fel a figyelmet: a Művészeti Líceum ígéretet kapott arra, hogy a vizsgamunkák a Körösvidéki Múzeumban is ki lesznek állítva.

Divatbemutató

Nada Panait katedrafőnök arról beszélt: szándékosan választották kiállítótérül ezt a termet, mivel műhelyként szolgált a kis művészek számára, akiknek a koordináló tanáraik: Dávid Mária- grafika, Dorin Damaschin- textil, Ujvárossy Gyöngyi- divat, Andreea Meza- ipari dizájn, Nada Panait- festészet és Jankó-Szép Noémi- kerámia, és szép eredményeket értek el különböző országos versenyeken.

Az ünnepségen közreműködtek zeneszakos diákok: Iabloncic Dominic (ének), Hoşco Janetka (ének), Tufan Gabriel (hegedű), valamint a Szabó Attila Mihály tanárral kiegészül Lele Ştefania, Maier Raluca, Maliţa Ionuţ gitárkvartett.

Ciucur Losonczi Antonius