Tariceanu Prodinál és a pápánál

Az EU “teljes mértékben alábecsülte”, hogy milyen mértékű kivándorlás várható Romániából az ország uniós csatlakozása után – mondta az olasz kormányfő a szerdai Financial Timesnak. Tariceanu nála is járt.

Az EU “teljes mértékben alábecsülte”, hogy milyen mértékű kivándorlás várható Romániából az ország uniós csatlakozása után – mondta az olasz kormányfő a szerdai Financial Timesnak. Romano Prodi a londoni üzleti napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: senki nem számíthatott, és senki nem is számított ilyen mértékű kiáramlásra Romániából.Arra a kérdésre, hogy Románia január 1-jei EU-csatlakozása után hány román érkezett Olaszországba, Prodi azt mondta, hogy ezt “senki nem tudja”, de “túlzottnak” nevezte az olasz belügyminiszter, Giuliano Amato által korábban említett 500 ezres számot.

Tegnap egyébként az olasz fővárosban tárgyalt Calin Popescu Tariceanu román kormányfő, aki elsősorban a kitoloncolási ügyekről egyeztetett Romano Prodi olasz miniszterelnökkel. A közelmúltban – több, román állampolgárok által elkövetett bűncselekmény miatt – feszültebbé vált az olasz-román viszony, s Róma a hét közepén életbe léptetett egy új jogszabályt, amely az eddigieknél tágabb körben teszi lehetővé az európai uniós – így a román – állampolgárok kitoloncolását Olaszországból.Tariceanu kormányfő tiltakozott az ellen, hogy az olasz közvélemény és az olasz hatóságok egy kalap alá vegyék a becsületes román munkavállalókat a bűnözőkkel. Olaszországban – Tariceanuék adatai szerint – jelenleg több mint félmillió román(iai) vendégmunkás dolgozik.

Prodi és Tariceanu közös felhívással fordultak tegnap az Eu vezetéséhez. Tudatták: támogatást (ezen belül pénzügyit is) kérnek ajjoz, hogy társadalmilag integrálni lehessen az olaszhonban élő romániaiakat. Prodi a felhívás után megerősítette Tariceanunak: “Mi nem fogunk innen tömegesen elűzni embereket. Azonban politikai vezetőkként meg kell látnunk és szem előtt kell tartanunk a realitéásokat is…”

A pápával is találkozott

Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök szerdán a Vatikánban köszönetet mondott XVI. Benedek pápának a vasárnapi úrangyala imádság végén a bevándorlók védelmében mondott szavaiért.A találkozót, amely körülbelül tíz percen át tartott az általános audiencia után, a román kormányfő kérte. A római látogatáson tartózkodó Tariceanu a nap folyamán Romano Prodi olasz miniszterelnökkel tárgyal, hogy megpróbálja enyhíteni a közbiztonságra veszélyesnek tartott román bevándorlók kitoloncolása miatt a két ország viszonyában kialakult feszültséget.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter