Tárgyalni, tárgyalni, tárgyalni!

Stefan Seremi a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) Bihar megyei elnöke szerint a kommunikáció hiánya, és az erre alapozott félretájékoztatás vezetett az elmúlt napokban az országban tapasztalható tüntetési hullámhoz.

 

„Az egészségügyi törvénytervezetben sehol sincs szó a SMURD megszüntetéséről vagy privatizálásáról – mondta lapunk megkeresésére válaszolva a PD-L Bihar megyei első embere. „Arról valóban rendelkezik a törvény, hogy megjelenhetnek privát mentőszolgálatok, és ezek a kiegészítő szolgálatok nagy természeti csapások esetén az állami szervek mellett részt vehetnek a mentésben és a kárelhárításban. Nem látom be, hogy két- három, vagy akár tíz mentőszolgálat Bihar megyében veszélyeztetné SMURD-ot” – fogalmazott Seremi. A megyei pártelnök hozzátette, hogy Traian Basescu államfő azért vonta vissza a tervezetet, mert arról előzőleg nem tárgyaltak eleget. „Lehet, hogy a tervezet egy kicsit túlságosan is reformista, bennünk pedig tudat alatt még mindig dolgoznak a rendszerváltás előtti gondolatok, ezért fogadjuk el nehezen ezeket a reformokat, melyeket a német rendszerből másoltunk” – tette hozzá a politikus.

 

Nyugodt Várad

 

Seremi kifejtette, hogy rendkívül sok pénz fordul meg az egészségügyben, különösen a gyógyszer-rendszerben, és mint kifejtette, a patikahálózat nem tudna fennmaradni az állami támogatás nélkül. „Ha nem lenne ennyi pénz az egészségügyi rendszerben és nem lehetne óriási profitokra szert tenni, akkor mindez amit most látunk, nem történne meg” – mondta. Seremi kifejtette, hogy az elmúlt napokban bár az ellenzéki pártok megpróbáltak tüntetéseket szervezni Nagyváradon, mégsem voltak a városban számottevő megmozdulások, ugyanis az emberek tapasztalják azt, hogy a városban van magánkórház saját mentőszolgálattal, és a SMURD-dal nem történik semmi, sőt még fejlődni is képes. Arra a kérdésünkre, hogy mit kell tegyen a kormány annak érdekében, hogy a konfliktust enyhítse, Seremi így válaszolt: „Tárgyalni, tárgyalni, tárgyalni! Azok, akik a tüntetéseket elindították nem rosszhiszemű emberek, de ez nem mondható el azokról, akik utánuk jöttek és felemelték a követ. A tüntetéseken megjelenő futballdrukkereknek a csendőrséggel van elszámolni valójuk, és az ő akcióiknak semmi köze az egészségügy helyzetéhez. Ezeket a randalírozókat azonosítani kell és el kell ítélni őket, úgy mint történt az Angliában. A jószándékú emberek, még ha a PNL PSD tagjai is, sosem kezdenének el köveket hajigálni.” – zárta szavait Seremi.

 

Pap István