Tanúság

A Kriterion Kiadó gondozásában jelent meg Nagy Károly Tanúság (Tények és tettek)- című könyve.

A 150 oldalas könyv szerkesztője H. Szabó Gyula. A nyomdai előkészítés: Kriterion Műhely. A könyv a nagyváradi Imprimeria de Vest nyomdában készült. Az igen jól sikerült borító Matei László lelkiismeretes munkáját dicséri. A könyv első és hátsó borítóján az a kép látható, mely megjeleníti vizuális formában 1944 karácsony szombatját, melyen Kolozsvár munkássága fát hoz a didergő kórházaknak. Van ebben egy bizonyos jelkép is.

A szerző édesapjáról ír, Nagy Istvánról a meggyőződéses munkás harcosról, aki nemcsak komolyan, hiszi és vallja, amit tesz, de tehetsége és adottságai következtében gondolatait írásban is képes megfelelő hatással rögzíteni.

Az akkori kor bizonyos, de nagyon fontos szegmentjét sikerül úgy visszaadni, mint szem és fültanúja, az események megélője és a főszereplő családtagja, akinek az értesülései megbízhatóak, és nem viselnek magukon utólagos kozmetikázást.

Ennek is köszönhető az a szigorú fogalmazás, mely kerül minden elérzékenyülést, maradván a sokszor nem éppen kellemes valóságnál. Így alakul ki az a kép, melyet a fiú megfogalmaz a családjáról és az őt körülvevő eseményekről.

Írásában az 1940 és 1977 közötti időszak politikai, gazdasági kérdéseire összpontosít. Betekintést nyújt annak a korszaknak a kulisszatitkaiba.

Oral history

Maga a szerző a könyvet oral history kategóriába sorolja. Olyan információkat nyújt, melyeket csak ő ismer. A könyv megírása során saját emlékeit elevenítette fel. Kevésszer fordult forrásanyagokhoz. A könyv olvasása során árnyaltabb képet kapunk a közelmúltról, melynek magunk is szenvedő alanyai lehettünk. Talán ez a varázs, mely a könyv olvasásának halhatatlan erényeit tartalmazza. Egyedi képet kapunk a múltról és Nagy István személyiségéről.

Belső késztetések a könyv megírásához

Az Előszóban megismerhetjük mindazon okokat, melyek a szerzőt a könyv megírására ihlették. Jól érzékelteti írásának bizonyos rejtett titkait. Úgy érzi, egyedül maradt abból a rétegből, melyben, abban az időben élt, és aktív résztvevője volt. Ezért is érzi feladatának bizonyos akkori eseményeiről, politikai kulturális élet személyiségeiről írjon, érzékeltetve a kor hangulatát, annak ellentmondásait.

Nagy Károlyt idézném könyvének hátlapján levő szövegéből: „Csakis és kizárólag azt írom meg, amit tényként ismerek. Semmit harmadkézből át nem veszek. Ha tévedek- a forrás tévedett. Ahol lehet, megjelölöm a többnyire szóbeli forrást. Rontja az esélyemet az a körülmény is, hogy annak idején éppen a „kulisszatitkokról” nem készítettem feljegyzéseket, mert akkor Apám már a „kétes” elemek közé tartozott, s miután 1974-ben, születésnapjakor nem vette át a Szocialista Munka Hőse aranycsillagát, ily módon tiltakozva az ellen, ami az országban történik.”

Azokról az évtizedekről

Olvashatunk a város, úgymond felszabadításáról 1944. október 11.-én a szovjet, és az azokat a másnap követő rendkívül sajátosan megnyilvánuló katonai egységek furcsa és megmagyarázhatatlan viselkedéseiről. Azokról, akik kifosztották a várost, megerőszakoltak nőket. Loptak és raboltak.

Idéznék a könyvből: „ A szovjet hadsereg bevonulása Kolozsvárra felszabadulás volt. Felszabadulás a német megszállás alól mindenki számára, de külön is az volt az ellenállási központ biztatására a városban bujkáló több ezer katonaszökevénynek, s annak a negyven kommunistának, szocialistának és antifasisztának, közöttük apámnak is, akiknek névsorát a magyar csendőrnyomozók átadták a Gestapónak… Fegyveres nyomással sikerült megmenteni a német robbantókülönítménytől a Dermata cipőgyárat, az Acélárugyárat, a vasúti műhelyek nagy részét, az egeresi villanyerőművet.” (Itt azért megjegyezném, a háború alatt ennek következtében egy pillanatig sem volt áramszünet).

Nagyon elgondolkodtatóak azok az eseménysorozatok, melyek az 1946-os kolozsvári utcai összecsapásokhoz vezettek.

Számomra rendkívül érdekes volt az a rész is, mely Rogyion Jakovlevics Malinovszkij (Odessza, 1898. november 23. – Moszkva, 1967. március 31.) a Szovjetunió marsallja, majd a II. világháború után védelmi miniszterének kolozsvári tartózkodásával kapcsolatba ír le Nagy Károly. Malinovszkij lépései nem voltak a véletlen művei. Az Észak- Erdély elhagyására szóló parancsnak volt valós alapja.

Figyelemre méltó a vasgárda elemeinek a Román Kommunista Pártba való beszivárgásai, és ennek hatásai.

Az egyetem egyesítésének kulisszatitkai, az 56-os időszak nagyon vitatható kezelése. Ezekről az évekről különböző személyek megnyilvánulásairól elgondolkodtató adatokat közöl.

Leírja, hogyan valósították meg a nemzetiségi összetételnek az, úgymond „javítását”, az- az hogyan módosították.

A X. fejezetből, melynek címe Kulisszák mögött. megtudhatjuk: miért fogdosták össze Kolozsvár magyar férfi lakosságot, mi állott e mögött. „ A román hadsereg vezérkari főnöksége úgy tájékoztatta a szovjet hadsereg vezérkarát… hogy a magyar hadsereg helyben mozgósítással nagyszámú férfit hagyott hátra Észak- Erdélyben és Kárpátalján azzal a megbízatással , hogy a front átvonulása után folytassanak diverziós és partizán tevékenységet, akadályozván ezzel a szovjet csapatok előnyomulását… Így történt az, hogy bevonulás után városon a szovjet hadsereg járőrei, falun pedig a román csendőrség megkezdte a férfi lakosság összeszedését.”

A vasgárda vezetősége hamar rájött arra, számukra a jövő nem hoz babérokat, ezért utasítást adtak ki, hogy a hajdani vasgárdista tagok minél hamarabb lépjenek be a kialakulóban levő kommunista pártba, ahol ne vállaljanak vezető szerepet, mert azokat megbogarásszák. Központi káderek legyenek, és mindig a főnököt, említsék, ha valamit tesznek.

A vasgárdának ez a taktikája, jórészt megvalósult.

A kötetbe befoglalta Nagy István önéletrajzi regényciklusa megkezdett ötödik kötetének elkészült lapjait is. (Ezt a részt a hajdani Romániai Magyar Szó részletekben közölte.)

Ki volt hát Nagy István? című fejezetben kendőzetlenül beszél apjáról, és arról, hogy is látta Őt közvetlen környezete. Mindenki számára felejthetetlen sorokat olvashat, a fiú tollából.

Számomra Nagy István azért is felejthetetlen, mert egy négyszemközti beszélgetés után, embert abban a korban oly kiábrándultnak, nem láttam.

Hitt egy eszményben, melynek képviselői nem tudtak vagy nem is akartak felnőni arra a történelmi sorsra, melyet nekik szánt az élet.

A maga korának egyik, zsigereiben is becsületes embere volt NAGY ISTVÁN. Soha nem tagadta meg magát.

Csomafáy Ferenc

Címkék: ,