TanTOURa a Csíkfolyástól a Repülőtéren át a Szugolyig

TanTOURa a Csíkfolyástól a Repülőtéren át a Szugolyig
Több mint harmincan vettek részt szombaton Érmihályfalván az első kerékpáros tantúrán. Ez hat órán és mintegy 15 kilométeren keresztül tartott, a természet városszéli látnivalóinak egy részét “felleltározva”.

A Városháza és a természetvédő Zöld Kommandó szervezte kerékpáros tantúra (TanTOURa) célja a város környékén lévő természeti látnivalók megmutatása volt. Szombat reggel 9 órakor mintegy harmincan gyűltek össze az ANL-tömbházak udvarán, hogy részt vegyenek a tantúrán, közöttük a cserkészekkel, és a BMX-bringásokkal. Karsai Attila alpolgármester pár szavas köszöntője után indult a menet, melynek része volt két kísérő kocsi is. Nem elhanyagolható adat, hogy a legidősebb és a legfiatalabb túrázó között több mint fél évszázad volt a korkülönbség! A túravezető Toroczkai Károly amatőr régész, természetbúvár volt, szavait Molnár Angéla biológia tanárnő egészítette ki mindig az adott helyhez kötődő tudnivalókkal. Olyan területeken jártunk, amelyek a helyi “szótárban” a Csíkfolyás, Vízimalom, Homokbánya, Jánostelek, Repülőtér, Fenyves, Dézsafenék, Billyog, Cinkés, Szugoly neveket viselik.

Tengeri a reptéren

Magyarázatként: a Homokbányából hordták a homokot a megyeközpontbeli habtéglagyártáshoz, a partoldalban partifecske és gyurgyalag odúkat találni; a Repülőtéren szálltak fel és le hajdanán a mezőgazdasági permetezést végző kisrepülők, ma tengeri van a nyílt, egyenes terepen; ki hinné, hogy Érmihályfalva határában hegyvidéket idéző fenyves van?; a Dézsafenék egy országhatárhoz közeli rész legalacsonyabban fekvő helye; a Cinkés hajdanán élettel teli tanya volt, ma már csupán két kisebb épület romjain trillázhatnak a névadó cinkék. Láttunk számos, kirándulásra nagyszerűen alkalmas helyet, tavasszal vízzel megtelő, nyáron kiszáradó tavat, léperdőt. Hitetlenkedve néztük, hogy az erdőkben vonuló birkanyájak valósággal teraszosra tapossák a talajt a fák között, miközben minden zöld sarjadást lerágnak… Láttunk olyan dagonyázót, ami a vaddisznók kedvence, erre bizonyítékként szolgáltak a közeli fák, melyek törzsét gyakorlatilag simára és fényesre dörgölték vakarózásukkal. A Cinkésen ütött tanyát a túrázók csapata, már több mint 10 kilométerrel a hátuk mögött, ahol előkerült az elemózsia. Nyársra kerültek a szalonnadarabok, csepegett a zsír a hagymára, kenyérre, a felnőttek között még a pálinkáspohár is térült-fordult.

Kitartott a mezőny

A már hazafelé forduló út mintha jobban lejtett volna, a Szugoly felé indultak a kerekek, a két legkisebb túrázó akkor már a kocsikba költözött, kerékpárjuk a tetőcsomagtartóban pihent. Az egykori erdőket kiirtották erre, hogy szántó legyen a helyükön. A föld erre nem alkalmas, most se erdő, se szántó – homoktenger… A túra egészére vonatkozóan örömmel állapíthatjuk meg, hogy a legkisebbek is keményen állták a sarat (vagy inkább a homokot, és a dombot), olyan helyeken jártunk, ahol a legtöbben még sosem, annak ellenére, hogy légvonalban alig pár kilométerre távolodtunk csak el a városközponttól. Az ellenben elszomorító volt, hogy nagyon sok helyen láttunk szemétkupacokat, olyan eldugott helyre pedig nem is tudtunk menni, ahol ne lett volna eldobott pillepalack, mintha az az erdők-mezők fáival, növényeivel együtt “nőne”, a természet része lenne… Délután 15 óra jóval elmúlt, mire becslésünk szerint 15 kilométernyi út után a “mezőny” visszaérkezett az ANL-tömbházakhoz. A kitartást Karsai Attila köszönte meg kicsiknek és nagyoknak, akik csak ennyit kérdeztek: mikor megyünk legközelebb?

Rencz Csaba