Tankcsapda: minden koncertjük garantált nyakfájás

A Tankcsapda együttes 1989 februárjában
alakult meg Debrecenben, három barát,
Lukács László (gitár,
ének), Buzsik György (dob) és
Tóth „Labi” Laboncz Attila
(basszusgitár)
közreműködésével.


Az 1990-es év már állandó
turnézással telt, több
külföldi (német) és hazai
helyszínen szerepeltek, többek
között a Petőfi Csarnok
színpadán is. 1993-ban Tóth
Laboncz Attila
kilépett, helyére a
korábban technikusként dolgozó
Molnár „Cseresznye” Levente
érkezett, míg a basszusgitárt
Lukács Laci vette át. A banda
folyamatosan koncertezett tovább, és
olyan nagy nevekkel lépett egy színpadra,
mint a Sex Action vagy a Moby Dick.

Sikerek és elismerés


1994-ben a Motörhead
előzenekaraként muzsikálhattak, majd
a Sziget fesztiválon a
nagyszínpadon léptek fel. 1996
májusában megjelent a csapat első
koncertlemeze, Eleven címmel, valamint
bearanyozódott második albumuk. Ekkor
jelentették be, hogy Buzsik György
nélkül folytatja tovább
karrierjét, helyére Elek Ottó
került. 1999-ben új kiadóval
kötött szerződést a csapat, a Ha
zajt akartok című nagylemez már a
Sony gondozásában látott
napvilágot. A rajongóknak szánt 10
éves jubileumi, kizárólag
kiadatlan felvételeket tartalmazó album,
a Tankológia novemberben jelent meg. A
következő nagylemez, az Agyarország
hosszas utómunkálatok után, 2001
januárjában került a boltokba,
és alig fél év alatt
bearanyozódott. A 2002-es év meghozta az
együttes számára az első
komolyabb szakmai elismerést: modern rock
kategóriában megnyerték az
Arany Zsiráf díjkiosztót.
Az Élni vagy égni nagylemez 2003.
szeptember végén jelent meg, és az
együttes addigi legsikeresebb
válalkozásának bizonyult: alig
két hónap alatt lett  aranylemez. A
fiúk ezévben söprik bi az Emerton, a
Fonogram és az Artis Jus díjakat.
Legutóbbi lemezeik a 2006-os Mindenki vár
valamit, és a 2007-es Elektromágnes. A
hatalmas sikert arató Félsziget-koncertek
után, 2009-ben újra erdélybe
látogat a banda. Lukácsék
május 15-én Kolozsváron,
míg 16-án Csíkszeredában
fognak dübörögni. A két koncertre
korlátozott számú,
elővételben kapható jegyek vannak
forgalomban egész május 13-ig, az
érdeklődők bővebb infókat
a www.tombolj.ro weboldalon találnak.


 

Címkék: , ,