Tangó, avagy mi jöhet a teljes szabadság után

Tangó, avagy mi jöhet a teljes szabadság után
Slavomir Mrozek Tangó című, egyszerre kacagtató és mélyen elgondolkoztató drámáját mutatta be szombaton este a nagyváradi Szigligeti Színház a Szigligeti Stúdióban.


Mrozek filozófiai abszurd drámája bár a múlt század hatvanas éveiben íródott, de problémafelvetése ma ugyanolyan aktuális, mint keletkezésének idején volt, hiszen az az alapkérdés, hogy mit tegyen, merre induljon el az életbe kilépni készülő új generáció tagja, ha elődei már minden értéket, minden konvenciót leromboltak. A Tangó egy modern kori Oedipusz történet, amelyben Artúr (Hunyadi István) végzetes következetességgel próbálja feltárni saját felmenőihez való viszonyát, és ugyanolyan törvényszerűen rohan a pusztulásba, mint ókori előképe. Artúr lázadásának értelmetlensége abból fakad, hogy nincs mi ellen lázadni, mert szülei már minden értéket és konvenciót leromboltak, így, bár abszurdnak és öncélúnak tűnik, mégis logikus Artúrnak az a felvetése, hogy a régi formák visszaállításával próbáljon meg formát adni a formátlanságnak. Csakhogy ebben a törekvésében nem veszi észre azt, hogy például a házasság üres formáját hajszolva elvész az értékes tartalom, a szerelem, ami magának a formának is értelmet adhatna. Artúr elvakultsága nem ostobaságból, hanem kétségbeesésből fakad, ami éles ellentétbe kerül szüleinek élvhajhász, minden erkölcsi, társadalmi normától mentes felelőtlenségével. Stomil, az apa (ifj. Kovács Levente) egyfajta hobbiművész, aki nevetséges kísérletezésekben éli ki saját, művészinek hitt hajlamait, míg Eleonora, az anya (Firtos Edit), a kivívott teljes szabadság örve alatt éli szabados életét ebben a vallási, erkölcsi értékektől mentes közegben.

A hatalom akarása

A legidősebb generáció tagjai is fontos szálai ennek a mikrotársadalmi szövedéknek. Eugénia, a nagymama (Fábián Enikő), illetve Eugeniusz, a testvére (Dobos Imre) ellentétes utat járnak be a minden értékek szétrombolása utáni időszakban. A nagymama is kiaknázza az erkölcsnélküli világban rejlő lehetőségeket, miközben Eugeniusz Artúrban keres és talál szövetségest ahhoz, hogy a régi, hagyományos értékrendet megkísérelje visszaállítani. Ala, az unokahúg (Trabalka Cecília) ingadozik a teljes szabadság és az Artúr által megkövetelt új rend között, és ebben a bizonytalanságban Artúr tragédiájának lesz óhatatlanul is az okozója. A darab kulcsfigurája azonban Edek (Sebestyén Hunor), a tömegember, az ösztönlény, aki játszi könnyedséggel alkalmazkodik minden élethelyzethez: ugyanolyan természetességgel ölti fel a családi barát és szoknyapecér, a lakáj és végül a terrorlegény szerepét, amikor készséggel odaáll az őt mindvégig megvető Artúrt mellé. A főhős ugyanis hosszas keresgélés után a hatalomban véli felfedezni azt az alapelvet, amelynek mentén visszaállítható valamiféle rend a társadalomban, de mivel a hatalom nem létezhet nyers erő nélkül, ezért Artúrnak szövetkeznie kell Edekkel, hogy saját akaratát rákényszeríthesse családjára. Ez a lépés azonban végzetesnek bizonyul, mert a nyers erő végül elpusztítja az elvekre támaszkodó hatalmat. Mrozek az abszurd színház eszközeivel él, de könyörtelen vaslogikára épülő struktúrát épít fel, amelyben a legvégső következményekig végigvitt gondolat helyettesíti az ókori tragédiákban a sors által betöltött szerepet. A vaslogika által megszabott történelmi kényszerpályán a konvenciókra épülő társadalom fokozatosan eljut a teljes szabadságig, hogy aztán szükségszerűen átadja helyét a diktatúrának.

Kis tér, nagy játék

Mondhatni egy ilyen súlyos és szerteágazó filozófiai tartalmú műnek szűkös volt a Szigligeti Stúdió kicsiny játéktere, annál is inkább, mert Florina Bellinda Vasilatos díszlet- és jelmeztervező a darab szükségleteinek megfelelően számos tárggyal, kacattal, bútorral zsúfolta tele a kicsi játékteret, ami meglehetősen korlátozta a színészek amúgy is szűkös mozgásterét. A tér szűkösségét az előadóművészek a gesztusok és az arcjáték kifejező eszközeivel kompenzálták. Ebben a vonatkozásban az Artúr kétségbeesését, görcsös elkeseredését mindvégig szinten tartó Hunyadi István, valamint Edek karakterének sunyiságát, alattomosságát nagyszerűen kidomborító Sebestyén Hunor játéka volt a legkifejezőbb, mint ahogy ifj. Kovács Levente is emlékezetessé formálta az élveteg pojácává züllő művész, Stomil alakját. A többiek játékát külön nem emelném ki, noha kétségtelen, hogy nekik, és természetesen Harsányi Sulyom László rendezőnek is elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy megszületett ez a remek Tangó előadás, amelyik minden bizonnyal sokakat fog még táncba hívni.

Pap István