Tanévet zárt a Szacsvay is

Tanévet zárt a Szacsvay is
Nagyvárad- Péntek kora délelőtt tartották a Szacsvay Imre Általános Iskola évzáró ünnepségét az udvaron. Amellett, hogy kiosztották az ilyenkor szokásos díjat, tehetséges diákok is közreműködtek.

A hőségre való tekintettel péntek reggel 8 óra után, és „Hawaiira hajazó” díszlet mellett kezdték a váradi Szacsvay Imre Általános Iskola tanévzáró ünnepségét az iskola udvarán. Az egybegyűlteket Pásztor Gabriella igazgatónő üdvözölte, aki egyúttal Gubcsi Lajos Ex libris díjára hívta fel a figyelmet. A díszkötéses köteteket Biró Rozália RMDSZ-es szenátor közbenjárásának köszönhetően kapta meg az iskola, azért, mert szép kulturális eredményeket tud felmutatni. Veres-Kovács Attila várad-olaszi református tiszteletes, rövid és lényegre törő felszólalásában Isten áldását kérte a vakációra, arra is utalva ezáltal, hogy a szabadon meghozott döntéseink nem mindig szerencsések, ezért különösen szükség van arra, hogy Isten áldását rendeljük melléjük. Tóth Attila Levente, a Szent László plébániatemplom káplánja egy történet elmesélésével érzékeltette azt, hogy az iskola vezetősége mindig arra törekszik, hogy olyan gyermekeket neveljen, akikre valóban büszkék lehetnek a szüleik.

Fellépők

A tanévzáró ünnepség úgymond moderátora Kecse Gabriella aligazgatónő volt, aki nem csupán a díjak kiosztását, hanem a fellépő gyermekek, csoportok neveit is felkonferálta. Szatmári Loretta V. A. osztályos és Nagy Bernadett VI. A. osztályos diáklányok énekeltek, Fekete Tibor hegedült, és Deé Róbert, a Francisc Hubic Művészeti Iskola tanárának vezényletével rövid koncertet adtak az iskola alakuló fúvószenekarai (a gyerekeket a Szacsvay Egyesület támogatja). Fellépett az iskola kórusa Kiss Tünde zenetanárnő vezényletével, énekeltek a step by step előkészítő osztályosok, színvonalas produkcióval rukkoltak elő a Pink, a Szivárvány és a Princess mazsorettcsoportok, a balett és a népdal triók, valamint a mezőtelegdi néptáncosok. Felemelő és egyben megható pillanata volt ugyanakkor a rendezvénynek, amikor elbúcsúztatták a 38, illetve 40 évnyi szolgálat után nyugdíjba vonuló Gális Anna tanárnőt és Puskás Károly tanárt.

Ciucur Losonczi Antonius