Tánccal a környezetvédelemért

Tánccal a környezetvédelemért
A környezetvédelemre, az egészséges életmódra igyekezett felhívni a figyelmet a bukaresti Romprest cég a hétvégén, a Bunyitay-ligetben.

A cég immár harmadik éve áll exkluzív szerződésben a Nagyváradi Polgármesteri Hivatallal rovarirtásra, rágcsálóirtásra vonatkozóan, s minden évben szervez valamilyen környezetvédelmi témájú programot Váradon. Amint Adriana Calcan marketing menedzser kifejtette, az általuk végzett tevékenységgel összhagban az egészséges életmódot, a környezettudatos hozzáállást szeretnék népszerűsíteni Váradon is. Bukarestben szinte minden héten szerveznek ilyen tevékenységeket, tette hozzá.

A péntek délelőtti programra, melyet a polgármesteri hivatallal közösen szerveztek, a Iuliu Maniu görög-katolikus iskola első osztályosai, valamint a Fit Dance tánccsoportba járó gyerekek jöttek el, s az elképzelés az volt, hogy bárki bekapcsolódhat. A cég képviselői minden résztvevőnek zöld pólót adtak ajándékba, majd a gyerekek közös tánca következett, a tánccsoport oktatóinak vezetésével, később pedig a jelenlévők gyümölcsökből és szénsavmentes ásványvízből álló uzsonnára voltak hivatalosak. Minden résztvevő gyerek oklevelet és érmet kapott.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter