Tánc a személyes és a történelmi időben

Tánc a személyes és a történelmi időben
Két remek előadást láthatott a váradi közönség az Infinite Dance Festival keretében a csütörtöki nap folyamán. A Feledi Project és a Bukaresti Nemzeti Táncközpont lépett fel egy-egy emlékezetes produkcióval.

Az idei Infinite Dance Festival struktúrájának megfelelően a csütörtök esti nagyszínpadi előadás felvezetéseképpen ezúttal is helyi tánccsoport mutatkozott be a váradi állami színház közönsége előtt. Ez alkalommal a Stephany Dance Egyesület ifjú táncosai léptek fel társasági táncokkal. Majd rövid szünet után Feledi János Idők folyamán című táncszínházi produkciója kezdődött el. Alig ötven percben három női sors bontakozik ki a nézők előtt ebben a megszeppentő, egyben felemelő szépségű és filozófiai mélységű produkcióban. Aki látta az Órák című filmet, annak voltak külső támpontjai az előadás megértéséhez, ugyanis ez a film ihlette az előadást, mely azonban nem egy mozgásszínházi remakeje kívánt csupán lenni a nagysikerű filmnek, ez utóbbi inkább egyfajta inspiráló forrás volt ahhoz, hogy az alkotók elmerengjenek a nőiségről, a halálról, az időről, valamint élet, halál, idő, és érzések kapcsolatáról. Három különböző korszakban élő három nő jelenik meg a színpadon, akik azonban mégis nagyon hasonlítanak egymásra, hiszen ugyanúgy vágyakoznak, és ugyanúgy súlyként nehezedik rájuk az elmúlás tudatának a terhe. A szinte teljesen üres színpadnak a két oldalán helyezkednek el a realitáshoz kapaszkodót nyújtó tárgyak, a jobb oldalon egy szobabelsőt imitáló szék és asztal, a bal oldalon pedig egy tábla, melyre az egyik nő (az Órák című filmben Virginia Woolf) írja fel az elmúlás, a haláltudat és az ebből fakadó kétségbesés által inspirált gondolatait. Megjelenik a színen a beteg férfi is, aki végül a halál megtestesülésévé válik és bár az írónő küzd ellene, végül mégis megadja magát neki. A három női alakot összekapcsolja a férfi és az ő metamorfózisaként megjelenő halál, mint ahogy a háttérben kivetülő, gyermeket ábrázoló képek is mintegy egymásba fonják a különböző idősíkokban élő nők sorsát. Fehér Laura, Tóth Brigitta, Horváth Zita csodálatosan táncolnak a Feledi János által jobbára az Órák című film zenéjére koreografált előadásban, és maga a koreográfus is megjelenik a színen a férfiszerepben.

Még nem késő

Egészen más jellegű produkció helyszíne volt csütörtök este az Árkádia bábszínház, ahol a Nem mind hősök című előadást mutatták be a Bukaresti Nemzeti Táncközpont fiatal művészei. Lényegében két rendező, két táncos, két különböző személyiség, Cristina Lilienfeld és Smaranda Găbudeanu jelenítették meg a színpadon nagyapáik sorsát, mely sorsok egyben a nácizmus, illetve a kommunizmus egyént, közösséget, nemzeteket gyötrő huszadik századi totalitarizmusok allegóriái is voltak. Mint ahogy az előadás utáni közönségtalálkozón az alkotók elárulták, nem akarták túldramatizálni ezt az egyébként rendkívül drámai témát, és kerülni akarták az érzelmi, valamint az ideológiai manipulációt is, ehelyett olyan művet hoztak létre, amelyben, amellyel szembenézhetnek saját, személyes sorsukkal, családjuk sorsával, és egy nagyobb közösség, ha úgy tetszik egy ország sorsával is. A Nem mind hősük hol drámai, hol ironikus, sőt, alkalomadtán parodisztikus elemekkel tűzdelt, rövid jelenetekből összeálló produkció, melynek kétségkívül leghatásosabb jelenete Hitler és Sztálin alakjának karikírozott megjelenítése: a két vérengző diktátor kedélyesen együtt piknikezik és örömét leli egymásban, és ami számukra az élet apró örömeit jelenti, az az emberiség számára egyik, ha nem a legnagyobb történelmi katasztrófa. Az előadás során a két táncos végigvezet a nagyapák huszadik században végigélt tapasztalatain, mintegy párhuzamba állítva az életsorsokat, amelyek azonban, csakúgy mint a történelem, gyakran egymásba fonódnak, legyen az a katonaélet, a börtönbüntetés terhe, vagy a megfigyeltek megalázó helyzete. Az előadás lezárása is igen hatásos, ugyanis a két táncos fejen állva mondja el a feje tetejére állt világban megtört nagyapák üzenetét, de mégis megcsillan a reményt, mert az unokák nagyapáik példáját követve röpcédulákat fújnak a közönség felé, amelyeken a következő magyar, illetve román nyelvű felirat volt olvasható: Még nem késő. Az előadás megválaszolatlanul kívánja hagyni azt a kérdést, hogy mi az, ami nem késő, de ez a gesztus a szabadságvágy egyszerre örökérvényű és meglepően aktuális üzeneteként értelmezhető azok után, hogy Smaranda Găbudeanu az előadás utáni közönségtalálkozón elárulta: nagyapja éppen az 1956-os magyarországi forradalom hatására kezdett el szervezkedni Romániában, és emiatt kapott súlyos börtönbüntetést. A művésznő elárulta, hogy már ezért is nagyon örült annak, hogy az előadás helyszínén éppen 1956-ról szóló kiállítás látható. A közönség pedig örült annak is, hogy láthatta a Nem mind hősök című előadást.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter