Tanácsülés informálással, határozatokkal

A város zászlaját több változat közül választották ki
A város zászlaját több változat közül választották ki
Bihar megye – Tucatnyi napirendi ponttal tartották meg az érmihályfalvi Helyi Tanács áprilisi ülését a hónap utolsó keddjének délelőttjén. Ismét volt költségvetés-módosítás.

 

Az első napirendi pont egy informálás volt arról, mi a helyzet a város szociálisan támogatott lakosaival. Ennek egyik célját úgy fogalmazta meg Kovács Zoltán polgármester, hogy “választási időszak lévén sokan járnak a romák között, és nem jó, ha téves információkat terjesztenek”. Pontosításként hozzátette: akinek a helyi, vagy megyei szervek felé adóssága van, annak még az úgynevezett gyerekpénzhez sincs jussa. A tudnivalókat Bilaţiu Anikó, a Polgármesteri Hivatal szakembere részletezte. Elmondta, hogy a szigorítások nyomán a korábban volt 120-szal szemben jelenleg 72 olyan iratcsomójuk van, melyek alapján 170 személy jogosult szociális segélyre. Közülük 33 a munkaképes, míg 66-nak orvosi igazolása van arról, hogy munkaképtelen.

Szigorú feltételek

A jogosultakkal kapcsolatban sziszifuszi munkát kell végezni: 3 havonta család- és vagyonfelmérést (ankét), 6 havonta pedig igazolást beszerezni az adóhatóságtól esetleges befizetési elmaradásokról. A jogosultságot nagyon szigorú kritériumokhoz köti az állam, például két darab kristálypohár birtoklása már viszonylagos jólétet jelent, ami kizáró ok. A szociális segélyezést a köz érdekében végzett munkához köti a törvényhozó, de, mint kiderült, ebben a munkában nincs sok köszönet… Egy korábbi helyi önkormányzati határozat értelmében május és szeptember között korlátozzák a szociális juttatásokat, arra hivatkozva, hogy ebben az időszakban alkalmi kereseti lehetőségek vannak. A gyűlésen megjelentek néhányan a helyi roma közösség képviseletében, akik hozzászólásukban leginkább ezt nehezményezték, illetve azt, hogy nem tudnak munkahelyhez jutni. Mivel csak informálásról volt szó, a tanácsosoknak nem kellett semmilyen újabb döntést hozniuk az ügyben.

Törlesztések, pályázatok

Egy következő napirendként elosztották azt a 800 ezer lejt, amit a központi költségvetésből kapott a helyi büdzsé. Az összeget azt elmúlt évek egyik legkomolyabb juttatásának nevezte a polgármester, és azt csak EU-s pályázatokra és adósságok törlesztésére lehet használni. Előbbiek közül 230 ezret különítettek el a Móka patak városközpont alatt húzódó hídjának régen esedékes felújítására, melyre korábban a Megyei Tanács is adott 150 ezret. További napirendi pontként elfogadták a május 17. és 20. közötti XX.Nyíló Akác Napok keretprogramját (ennek ismertetésére idejében visszatérünk), illetve – ahogyan arról már beszámoltunk – jóváhagyták a város címerét és zászlaját.

Rencz Csaba