Támogatások frissen alkalmazottaknak

Illusztráció
Illusztráció

Lényeges összeget fizet a Bihar megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség azoknak a nyilvántartásukban lévő személyeknek, akik eredeti lakhelyüktől messzebb találnak állást.

Amint Békési Csaba, az AJOFM igazgatója kérdésünkre elmondta, az egyik fajta támogatás az ingázóknak jár: amennyiben a Bihar megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) nyilvántartásában szereplő munkanélküli egy tizenöt kilométeres, vagy annál nagyobb távolságra lévő, szegény településként nyilvántartott helységben talál állást, vagy egy ilyen településen lakik és másutt a megyében talál munkahelyet, s az a település szintén legalább tizenöt kilométeres távolságra van a lakhelyétől, az ügynökség minden egyes megtett kilométerért 0,5 lejt fizet, egy éven keresztül. Például ha az a település, ahol a munkanélküli állást talál, ötven kilométerre van a lakhelyétől, akkor az oda-vissza út 100 kilométer, s az AJOFM napi ötven lejt, a havi húsz munkanapra pedig ezer lejt fizet.

Két részletben

Bihar megyében a 3. és 4. szegénységi fokozatba besorolt települések a következők: Érábrány, Vedresábrány, Bályok, Feketebátor, Nagybáród, Bondoraszó, Kiskereki, Illye, Érkörtvélyes, Diószeg, Drágcséke, Várasfenes, Pusztahollód, Biharhosszúaszó, Köröskisjenő, Robogány, Tenke, Székelyhíd, Érsemjén, Sólyom, Miklóirtás és Érmihályfalva. Mint megtudtuk, az idén 53 frissen alkalmazott személy igényelte Bihar megyében ezt a fajta támogatást.

Csupán hárman igényelték azt a fajta támogatást, mely azoknak a nyilvántartásba vett munkanélkülieknek jár, akik a már említett települések egyikén laknak és egy legalább ötven kilométer távolságra lévő településen találnak állást és emiatt oda is költöznek (vagy egy másik településről költöznek a felsoroltak egyikébe, s az legalább ötven kilométerre van az eredeti lakhelyüktől). Az AJOFM ezeknek a személyeknek 12.500 lejt fizet, két részletben: az első felét a munkaszerződés felmutatásakor kapják kézhez, a másikat pedig egy évre rá. Ennek a támogatásnak az egyik feltétele az, hogy az új cím állandó lakcímként szerepeljen az illető személyazonossági okiratában.

Három évig

Viszont az ideiglenes lakcím (flotant) is elegendő ahhoz a támogatáshoz, mely az „Első albérlet” nevet viseli és amelyen belül havi 900 lejig terjedő összeget kapnak a jogosultak, három éven keresztül. Ez azoknak a korábban munkanélküliként nyilvántartásban lévő személyeknek jár, akik egy ötven kilométeres, vagy azt meghaladó távolságra lévő településre kell költözzenek, mivel ott jutottak álláshoz. Az AJOFM az albérlet, valamint a közköltségek 75%-át fizeti ki, de az összeg nem lépheti túl a havi 900 lejt. Az erre vonatkozó jogszabály idén január 25-én jelent meg, de a végrehajtási utasítások június 6-án láttak napvilágot, ezért visszamenőleg is érvényes, vagyis azoknak is jár, akik január 25 és június 6 között lettek alkalmazva és teljesítik a feltételeket. Békési Csaba elmondta: június óta hét kérvényt bíráltak el, s hat esetben ítélték meg a támogatást (az egyik esetben a két település közötti távolság nem érte el az ötven kilométert), s újabb két kérvényt is benyújtottak a napokban.

Ötszáz lej

Egyúttal mostanáig tizenhat frissen végzettnek ítélték meg az 500 lejes támogatást, mely azoknak jár, akik bejelentkeztek az AJOFM nyilvántartásába munkanélküli segélyre, de a hat hónapos időszak letelte előtt álláshoz jutottak. Várhatóan az elkövetkezendőkben többen is lesznek, hiszen a középiskolát végzettek számára nemrég kezdődött el a segélyfolyósítási időszak, az egyetemet végzettek számára pedig még nem járt le az a határidő ameddig jelentkezniük kell nyilvántartásba vételre az ügynökségnél.

Mindezek mellett v eleje óta 466 frissen alkalmazott személynek fizették ki az ötszáz lejt, mely a nyilvántartásba vett, de segélyben már nem részesülő munkanélkülieknek jár, amennyiben elfogadják az ügynökség állásajánlatát.

Békési Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .