Tamás Gábor: izgalmasnak ígérkező est lesz!

Akt.:
Tamás Gábor: izgalmasnak ígérkező est lesz!
Április 8-án, szombaton este 19 órától Miért adnánk fel? címmel lemezbemutató koncertet ad és egyben bemutatja önéletrajzi könyvét is Tamás Gábor a Nagyváradi Állami Filharmóniában. A népszerű előadóművész exkluzív interjút adott a napokban az erdon.ro-nak.

– Milyen érzés visszatérni Nagyváradra, milyen emlékeid vannak az itteni közönségről, emberekről?
– Ady „kis Párizsában” fellépni nemcsak felemelő érzés, hanem kihívás is! Közismert a váradi közönség rendkívüli igényessége. Érződik, hogy már a kommunizmus idején a váradiaknak megadatott az a nagy lehetőség, hogy a magyar tévét, no meg egyéb európai műsorokat láthattak, így aztán mindig egy lépéssel előttünk jártak, ami a zenei, kulturális világban való tájékozottságot illeti. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen eddig minden egyes koncertemen telt ház várt reám Váradon, és rendszerint legalább 5-6 ráadást „követel” a közönség. Legutóbb a Szigligeti Színházban tartott koncertem után mondta Marcu Ágnes, a Nagyváradi Egyetem művészeti karának akkori dékánja azt, hogy érezd magad megtiszteltetve Gábor, mert a váradi közönség akárkinek nem áll fel négyszer -ötször egy előadás alatt.

– Adódik a kérdés: miért adnánk fel? Miről szól a legutóbbi lemezed, anélkül hogy lelőnénk úgymond a poént?
– Jogos a kérdés! Akármennyire is „fiatalnak” érzem magam, és talán nem is mutatom a korom (?), azért a születési dátum az egy tény, amit nem lehet megváltoztatni, és nem is akarom… Bizony, nagyon sok velem egyidős pályatársam már rég abbahagyta a zenélést, nálam viszont erről szó sincs, hiszen… miért adnánk fel? Talán ezért is lett ez az új lemezem címe. Ragyogóan érzem magam, több felkérésem van mint valaha, érzem az alkotási kedvet, amely visz előre. 1994-től minden páros esztendőben megjelenik egy új lemezem. Ez azért elég ritka „termékenység” a mai világban! Teszem ezt részben a saját magam iránti elvárásból, no meg a közönség iránti határtalan tiszteletből és szeretetből, hiszen nélkülük mindez ez nem jönne létre.

Várad más

– Egy korábbi beszélgetésünkkor felidézted, hogy Váradon egyetlenegy alkalommal jártál a rendszerváltozást megelőzően. A disszidálásod előtt, amikor a bukaresti Román Televíziónál dolgoztál, mint zenei szerkesztő, Boros Zoltánnal közös műsoroddal több olyan várost is felkerestetek, ahol magyarok élnek, és így a partiumi megyeszékhelyre is eljutottál. A Váradon készített Zenés karavánban Csíky Ibolya színművésznő és a Metropol együttes- Trifán László- is szerepelt, de akkor a városból sajnos semmit sem láttál. Az utóbbi években ezt a „hiányt” bepótoltad-e? Ha igen, hogy tetszik a város?
– Igen, ez tényleg így van ! Akkor, 1975-ben fiatalon a Magyar Adás szerkesztőjeként elsősorban a munkám volt a fontos, amelyet kötelességként és küldetésként élt meg mindenki, aki a szerkesztőségben dolgozott. Nagy megtiszteltetés volt ez akkor, ezért aztán elmaradtak az egyéb programok, bulizások, városlátogatás stb. A várost az utóbbi években tartott koncertjeim alkalmával „fedeztem fel”. Csodálatosan szép, és az emberekkel- akik meg-megállítanak az utcákon sétálva- elbeszélgetni, egy élmény! Van valami ebben a városban, ami más annál, mind amit többi erdélyi városban tapasztalok.

– Szerepel-e a terveid közt, hogy mostani ittléted alkalmából felkeresel olyan helyeket, megcsodálsz olyan épületeket, amelyeket eddig nem? Jut-e rá időd?
– Természetesen igyekszem potólni a „restanciáimat”, a városnézés, a múzeumlátogatás már meg van szervezve !

– Hervadó petúniák, Donáth úti orgonák… Úgy tűnik, szereted a virágokat. Netalán az új lemezden is van valamilyen „virágos dal”?
– Kétségtelenül a virágok bearanyozták pályámat, de nemcsak a virágokat szeretem, hanem a természetet általában, mert úgy érzem, hogy ott találja meg az ember a „nagy rendet”, a nagy harmóniát, amit a mai világban elég nehéz megtalálni. Imádok utazni, és szerencsés vagyok, hiszen felkéréseimnek köszönhetően olyan országokat, világrészeket látogathatok meg turnéim alkalmával, mint Ausztrália , Florida vagy Kanada.

Erőt ad

– Mit szólsz ahhoz, hogy az erdélyi közönséged szinte úgy ünnepel vagy tisztel téged, mint egy tiszteletest, odafigyel a szavaidra, megjegyzi a dalaid szövegét, várja az újabb fellépéseidet?
– Ezt szavakban nagyon nehéz leírni! Az a szeretetteljes fogadtatás, amely évtizedek óta vár minden egyes fellépésem alkalmával ad erőt és főleg értelmet a folytatáshoz. Enélkül nem lennék az, aki vagyok, ennek köszönhetek mindent. A tiszteletet, szeretetet megvásárolni nem lehet, csak kiérdemelni, erről szól az új lemezen található Kincs című szerzeményem.

– Mivel én is kolozsvári vagyok, nem hagyhatom ki a kérdést: szerinted igaz-e, hogy bárhova sodorjon is a sors, a lelked mélyén mindig egy kicsit kolozsvári maradsz, és büszke vagy arra, hogy a kincses városban születtél, nőttél fel? Még ha néha a Hargitáról is énekelsz…
– Igen , nagyon büszke vagyok arra és szerencsésnek vallom magam azért, hogy a kincses városban születtem, ott nevelkedtem, ott alakult ki magyarságtudatom. Úgy érzem, hogy vittem magammal mindent, amit ettől a várostól kaptam neveltetésem során! Mindez sokszor átsegített életem nehéz periodusain, hiszen nem volt mindig „orgonákkal díszített” az út, amelyet hosszúra sikerült pályám során bejártam. Legutóbb, amikor a Kolozsvári Magyar Napok díszmeghívottjaként a város születésnapján 25 ezer ember jött el a koncertemre, a város főterén Mátyás szobra mellett piros-fehér-zöld zászlókat, meg a nevemmel ellátott plakátokat lengetve énekelték a dalaimat, úgy éreztem, hogy elértem azt, aminél nagyobbat és értékesebbet aligha tudok tenni a jövőben. Ez volt életem koncertje, és nem véletlen, hogy éppen Kolozsvárott történt mindez.
A Hargita? Egy másik nagy szerelmem, hiszen 1994-ben, tizennyolc év távollét utáni visszatérésemkor olyan fogadtatásban volt részem, amelyet elfelejteni nem lehet, és ez nagyon sokszor ihletet is jelentett. Egyébként 2010-től tiszteletbeli székely lettem, mégha apai ágon büszke kalotaszegi, mérai is vagyok!

– Mit üzensz azoknak, akik várják a koncertet?
-Azt üzenem , hogy egy nagyon szép koncerttel készültünk, amelynek november 19-én volt a hagyományos bemutatója a budapesti Uránia Nemzeti Filmszinházban, és azóta már a 16. koncertet járjuk szép sikerrel. Az est folyamán bemutatom az új lemezzel egyidőben megjelent önéletrajzi könyvet is, amelyet Szucher Ervin újságíró írt meg elmesélésem alapján. Egyszóval egy izgalmasnak ígérkező est lesz amelyre, mint mindig, most is szeretettel várom a nagyváradi közönséget!

Ciucur Losonczi Antonius