Támad és magyaráz a prefektus

Támad és magyaráz a prefektus
Magyarázkodással indított hétfőn a megyefőnök, amikor közleményben tudatta, hogy megtámadta a népszavazás kiírását Szentmártonban.

Megígérte – megtette: mint az lapunkban is előre jeleztük, megtámadta a palagáz-kitermelést ellenzők népszavazási kezdeményezését az USL-kormányt képviselő Claudiu Adrian Pop prefektus. Tegnap nyújtotta be ezzel kapcsolatos keresetét a közigazgatási bíróságra, majd közleményt adott ki. Mint olvasóink emlékezhetnek rá, az ügy lényege, hogy a kormány a Szentmárton fennhatósága alá tartozó Félixfürdőn is jóváhagyta a feltárásokat, amelyeket kitermelés követhet – a helybéliek azonban aggódnak, végül a szentmártoni tanács ellenszavazat és tartózkodás nélkül határizatot hozott arról, hogy pár héten belül népszavazást kell tartani az ügyben. Ez ellen lépett fel most a PSD-s Claudiu Adrian Pop.

Érvei

Közleményében azt hangsúlyozza, „Bihar megyei prefektusaként nem lehetetlenítettem el a nyilvános tiltakozásokat, tüntetéseket”. Úgy folytatja azonban, hogy a helyi tanácsok szerinte illegális döntései ellen fel kell lépnie. Azt állítja, ő egyenesen a polgárok mellett foglal állást. A szentmártoni ügyben azzal érvel, hogy szerinte a helyi népszavazást országos ügyben rendelték el, mivel az altalajkincsek a román állam köztulajdonát képezik. Emellett még azt mondja, a helyi tanács a község javairól határozhat, de magánszemélyek, cégek javairól nem. A prefektus azzal zárja magyarázatát, hogy szerinte ő továbbra is a törvényesség őre marad, és a polgárok biztonságáért tevékenykedik…

Szeghalmi Örs