Takarítói képzést indított a Caritas

Takarítói képzést indított a Caritas
Hétfőn európai uniós támogatással takarítói képzést indított a nagyváradi Caritas Catolica. Sajtótájékoztatón ismertették a részleteket az érintettek.

A Partnerség a munkaerő-piaci esélyegyenlőségért elnevezésű projektet az Európai Szociális Alap támogatja a romániai 2007-2013 Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Szektoriális Program 6-os számú, „Befektetés az emberekbe” prioritási tengelyén keresztül. A vezető pályázó a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, a nagyváradi és a gyulafehérvári Caritas Catolica pedig partnerek ebben.
A fő cél az esélyegyenlőség és a nemek közötti, a munkaerőpiacon fellépő különbségek és a diszkrimináció leküzdése, valamint 570, a nyugati és központi fejlesztési régiókból származó személy, többségében nő szakmai képzésének és továbbképzésének támogatása a munkahelyek könnyebb megszerzése, illetve azok megtartása érdekében.

Az első eredmény

A részvevők jelenlétében tartott hétfői sajtótájékoztatón Nagy Hortenzia projektmenedzser kifejtette: a takarítói képzés tegnaptól kilenc héten keresztül zalik két tréner- Kiss Károly és Tóth Andrea- vezetésével, 21 fő részvételével, akik közül 20 kap kedvezményt. Mindez tulajdonképpen 360 óra képzést jelent, hétköznaponta napi nyolc óra lebontásban, melyből 120 órányi az elmélet, a többi pedig a gyakorlati idő. A tanfolyam kedvezményettjei ugyanakkor ebédet kapnak, illetve megtérítik számukra az utazási költséget. A képzés végén az Európai Unió által elismert oklevelet kapnak, és önálló vállalkozást indíthatnak. Takaríthatnak épületeket és jármüveket is. Szintén ezen program keretében 23 személy részvételével tavaly ősszel elindult egy szociális dolgozói képzés,mely március 6-án zárul, és már meg is van az első eredménye, hiszen három “diákot” már alkalmazott a Caritas a Szent Erzsébet Idősek Otthonában. Emellett februárban bébiszitter, márciusban-áprilisban pedig idősgondozói képzéseket indítanak majd.
Rajna József Caritas-igazgató úgy fogalmazott: az idők teljességében az elmúlt 25 évben a Caritas eljutott odáig, hogy nem csupán adományokat oszt szét vagy öregotthonokat létesít, hanem képzést is nyújt. Hangsúlyozta: főleg egészégügyi vonalon az elmúlt években partnereik voltak osztrák, német és holland támogatók, most pedig a saját tapasztalataikra hagyatkozva kiteljesítik a karitatív szolgáltatásaikat ezekkel a képzésekkel.

Ciucur Losonczi Antonius