2011.07.26 10:53; Frissítve: 2011.07.26 10:53


Taekwan-do verseny Szalárdon

Formagyakorlat és kűzdelem mellett volt töréstechnika is Formagyakorlat és kűzdelem mellett volt töréstechnika is
Bihar megye – Négy klub negyvennégy versenyzőjének részvételével zajlott az elmúlt vasárnap taekwan-do verseny Szalárdon, a helyi községi napok alkalmából kiírt kupáért.

 

 

A szalárdi sportpályán fogathajtó verseny zajlott vasárnap reggeltől délutánig, (ennek részleteiről külön beszámolunk), közben a pálya melletti sportcsarnokban a kűzdősport művelői találkoztak: a Polgármesteri Hivatal és a nagyváradi, de helyi sportolókat is „foglalkoztató” King Do klub a Szalárdi Községi Napok Kupáért rendezett taekwon-do versenyt. Tulkos Romeo, az esemény főszervezője elmondta: a nagyváradi Royal Kwon (edző Tripa Francisc – 4 dan), a West Team (Ruszkai Hajnalka – 3 dan), Tae Kyon (Sas Alexandru – 3 dan) és King Do (Tulkos Romeo – 3 dan) klubok 44 versenyzője három korcsoportban (gyerek, junior és felnőtt) és három kategóriában (formagyakorlat, kűzdelem, erőtörés) vetélkedett egymással. A közönség tapasztalhatta, hogy míg a kűzdőtéren nem volt barátság, addig azon kívül a csapatok, és azok tagjai nagyon sportszerűen segítették egymást az előkészületekben, a lebonyolításban.

 

Végeredmények

 

Az is érezhető volt, amit a hozzáértők mindig megjegyeznek: a kűzdősportok rendkívüli mértékben tanítják a fiatalokat fegyelemre, önuralomra, tiszteletre. A gyerekeknél végül a West Team szerezte meg az első helyet (4 arany, 2 ezüst), második a Royal Kwon (4 arany), harmadik a Kind Do (2 arany, 6 ezüst), negyedik a Tae Kyon (1 arany, 1 ezüst). Junioroknál: 1. Wets Team (5 – 2), 2. Tae Kyon (4 – 3 – 1), 3. Royal Kwon (2 – 2 – 1), 4. King Do (1 – 2 – 4). Felnőtteknél: 1. Tae Kyon (4 – 1 – 1), 2. King Do (3 – 7), 3. Royal Kwon (2 – 0 – 1). Az összesített éremtáblázaton: 1. King Do 25 éremmel (6 – 15 – 4), 2. Tae Kyon 16 éremmel (9 – 5 – 2), 3. West Team 13 éremmel (9 – 4 – 0), 4. Royal Kwon 12 éremmel (8 – 2 – 2).

Rencz Csaba


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi sport hírek
II. Liga: 1–5-ről „indul” a Bihar FC
A labdarúgó másodosztály 29. fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén. Ennek keretében ma délután a [...] tovább »
Az Oţelul az ellenfél
A manchesteri ifjúsági labdarúgó tornáról hazaérkező Liberty legénysége máris a romániai országos [...] tovább »
Izgalmas mérkőzésre van kilátás Hegyközpályiban
A labdarúgó Team Sport Megyei első osztályú (IV. Liga) labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának műsora. tovább »
Arany- és ezüstérem
A nagyváradi Dacro Gym (edző: Dacian Reştea; koreográfus: Alexandra Ile) versenyzői is részt vettek a [...] tovább »
Jövő!
A Nagyváradi Viitorul (edzők: Dorin Mudura és Sorin Toma) labdarúgóklub 2003-ban született gyerekek alkotta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés