Tábor csángó gyerekeknek a Balatonnál

Tábor csángó gyerekeknek a Balatonnál
Csángómagyar gyerekek érkeznek táborozni a Balaton mellé Csángóföld legkeletibb, magyarok lakta településéről, Magyarfaluból egy hétre augusztusban – mondta el a szervezők nevében Soltész Miklós (KDNP) országgyűlési képviselő az MTI-nek.

A tábor kapcsán kiemelte: nagyon fontosnak tartják, hogy a gyermekeknek legyen kötődésük Magyarországhoz, és hosszú távon összekötő kapocs legyenek az anyaországi, az erdélyi magyarság és a románság között. Semmiképpen sem szembeállítani szeretnék őket román környezetükkel – hangsúlyozta. A mintegy 80-90 iskoláskorú gyermeknek színes programokat szerveznek: rengeteg játék, filmvetítés, fővárosi látogatás és esténként az egyházaskozári hagyományőrzők műsora igyekszik feledhetetlenné tenni az augusztus 9-én kezdődő magyarországi tábort. A tábort ilyen formában első alkalommal szervezik meg, s széleskörű társadalomi összefogás mellett valósulhat meg.