Táblák megint leszerelve Váradon!

Nagyvárad – A múltkor néhány hónapot bírtak ki, ezúttal pár napot: megint leszereltette a nagyváradi Polgármesteri Hivatal azt az öt magyar utcanévtáblát, amelyet pár napja szereltek vissza az EMI-sek. Egyházi tulajdonú ingatlanokon lévőkről van szó, a Kálvin és a Teleki utcák magyar megnevezéseit tüntették el újra.

Csütörtök dél körül érkeztek a munkások s a levett táblákat el is vitték. Mint ismeretes, az elősző leszerelési kampánykor pár táblát visszaadtak a tulajdonosoknak, ezúttal azonban már erre sem voltak hajlandóak. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) részéről Csomortányi István lapunknak elmondta: most utólag értesültek az akcióról, s az önkormányzatnál semmi érdemlegeset nem tudtak meg a háttérről. Mindössze annyit közöltek velük, hogy most is azért vették le a táblákat, mert azok nem szabványosak.

Megírtuk azonban, hogy a román utcanévtáblák sem egységesek Váradon, rengeteg nem szabványos román névtábla is van. Ezt a jelenséget sajtótájéjkoztatón is kifogásolta nemrég az EMI. Megkéreztük Csomortányi Istvántól, tettek-e valamilyen lépést ezzel kapcsolatban – ám mint kiderült, azóta változott az álláspontjuk. “Nem léptünk semmit, minek lépjünk? Nem az a célunk, hogy a nem szabványos román nyelvű táblákat is levegyék, hanem az, hogy a mieinket békén hagyják” – mondta. Hozzátette: a további lépéseiket “nagyon át kell gondolni, hogy ne tegyünk semmit, ami befagyasztja a helyzetet”. Azért úgy gondolja, “valamikor, valahogyan újra visszatesszük a táblákat, ez elvi kérdés”. Egyébként az EMI “szégyenletesnek tartja, hogy szerintük az önkormányzat megvárta az október 6-i megemlékezéseket, hogy csak utána szereltesse le a táblákat, hogy kisebb botrány legyen, s 7-én azonnal akcióba is léptek”.

Érdekes…

Megkerestük a váradi önkormányzatot is annak nyomán, hogy ismét leszerelték a Kálvin és a Teleki utcák magyar névtábláit. Mint ismeretes, legutóbb szeptemberben vetette le a táblákat a váradi Polgármesteri Hivatal. Akkor arra hivatkoztak, hogy az ombudsman megkeresésére cselekedtek, akihez állampolgári bejelentés érkezett. Ugyanakkor jelezték: csak akkor folyamodnak ismét leszereléshez, ha újabb állampolgári bejelentés érkezik. (Közben egyébként kiderült, hogy az ombudsmanhoz érkezett akkori bejelentésben nem is kérte senki a leszerelést, s az ombudsman amúgysem adhat ilyen jellegű utasítást az önkormányzatnak.)

Minden esetre csütörtökön ismételten azt tudakoltuk a váradi elöljáróknál, ezúttal minek alapján cselekedtek. Az önkormányzat sajtóosztályától kértünk felvilágosítást, külön jelezve: az ombudsman sem dolgozik olyan gyorsan, hogy ismét az ő úgymond ajánlása lehetne az ok.

A sajtóosztály némi dokumentálódás után megkeresésünkre azt válaszolta: ezúttal kifejezetten hozzájuk érkezett két bejelentés. Mégpedig az első szeptember 28-án. Ez azt jelenti, hogy az állítólagos bejelentő nagyon gyors volt: a magyar táblákat ugyanis szeptember 27-én szerelte vissza az EMI – s a mostani tájékoztatás szerint másnap már meg is volt az első bejelentés. Ezt követően, szeptember 30-án ismét kaptak egy bejelentést – mondja a hivatal. Kérdésünkre hozzátették: a megkeresésekben tételesen olyan kérés is volt, hogy távolítsák el a feliratokat. Ennek nyomán kérték fel a Selina céget, amely tegnap leszerelte a táblákat. Mint ismeretes, Ilie Bolojan polgármester előzőleg már közölte: nem tartja fontosnak az ügyet, de addig fognak leszerelni és bírságolni, “amíg Tőkésék meg nem unják a táblák felszerelését”. Bírságot egyébként sem az előző esetben nem szabtak ki, sem csütörtökön.