Tülekedés volt a sorszámért is

Tülekedés volt a sorszámért is

Szatmár megye — Már a hét
első munkanapjának
délelőttjén nagyon sokan gyűltek
össze a szatmárnémeti
útlevélosztály előtt. Volt aki
csak augusztus 18–ra, szerdára kapott
sorszámot.

Bár a Szatmár Megyei
Prefektúra
minden olyan
intézkedést meghozott és életbe
léptetett, ami arra szolgált, hogy a
Szatmár Megyei
Útlevélosztály
előtt
csökkenjen a sorban állók száma,
ennek ellenére augusztus 16–án,
hétfőn 12 óra körül nagy
volt a tülekedés a szatmárnémeti
Petőfi Sándor utcai hivatal
előtt. Az azonban nem egyedi eset, az utóbbi
időben ugyanis szinte naponta
megismétlődik az, hogy a kérelmezők
magas száma miatt az
útlevéligénylők tömege a
gépkocsiforgalmat is akadályozza az
utcában. Hétfőn is sokan
gyűltek össze az intézmény
épülete előtt, akik 12 óra
után kértek sorszámot, szerdára
kaphattak előjegyzést.  Szombaton
is Amint arról már beszámoltunk,
a megnövekedett igénylés miatt az
útlevélosztályon augusztus
11–től új munkaprogram lépett
életbe. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy
hétfőtől péntekig egész
napos szolgálat van, tehát 7 és 20
óra között kérelmezhető
útlevél, míg szombaton 8 és 14
óra között várják az
ügyfeleket. Az általunk megkérdezett
sorban állók természetesnek
vették azt, hogy a nap első felében
rendezzék hivatali dolgaikat, mert így
rögzült az emberek tudátában a
hivatali munkarend. Meg sem fordult a fejükben az,
hogy délután is megtörténhet az
úti okmány kérelmezése, ezt
akkor tudták csak meg, amikor a helyszínre
értek és a részletekről
tájékozódtak.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter