„Törvénytisztelő nagykárolyi lakosság”

Bekő Tamás nagykárolyi polgármester véleménye szerint a nagykárolyi lakosság több mint 80 százaléka betartja és tiszteli a törvényeket.

Nemrégiben egy nagykárolyi fiatalember tért be szerkesztőségünkbe, hogy értetlenségének adjon hangot. Olvasónk elmondása szerint egy, az 1 Decembrie 1918 úton található ingatlan adminisztrátora, melyen néhány évvel ezelőtt felújítási munkálatokat kezdtek, melynek során a régi nyílászárókat termopánra cserélték, meghagyva a nyílások eredeti formáját. Röviddel a munkálatok elvégzését követően a Területi Műemlékvédő Bizottság Szatmár megyei képviselete felhívta a figyelmét, hogy csak fakeretes nyílászárókat szerelhetett volna be, ezek cseréje alatt. Olvasónk értetlensége, s felháborodása abból adódik, hogy ekkor azt a tájékoztatást kapta, hogy az említett úton gyakorlatilag minden épület helyzete hasonló, s most az ő általa felügyelt épület közelében hasonló cserék folynak egy másik épületen is, ahová szintén termopán nyílászárókat szereltek be, de nem fakereteseket.

Vannak kivételek

A problémáról Bekő Tamás nagykárolyi polgármestert kérdeztük, aki elmondta, hogy a szóbanforgó útvonalon vannak nem műemlék értékű épületek is, ahol a tulajdonos maga döntheti el, hogy milyen nyílászárókat vásárol. A korszerűsítési munkálatok elvégzéséhez szükséges engedélyek beszerzési folyamatáról az elöljáró elmondta, hogy az önkormányzat rendelkezik egy, a Műemlékvédelmi Bizottság által összeállított listával, melyen szerepelnek a védettséget élvező épületek. Amennyiben védett épület felújításáról van szó, úgy az önkormányzat csak akkor állítja ki az engedélyt, ha a tulajdonos, vagy annak képviselője rendelkezik a Bizottság írásos jóváhagyásával is. Bekő elmondása szerint, sajnos olyan esetek is vannak, amikor engedély nélkül hajtanak végre bizonyos munkálatokat, holott egy sertésól lebontásához is engedélyre van szükség. Ezzel együtt az elöljáró magabiztosan kijelenti, hogy a nagykárolyi polgárok több, mint 80 százaléka tiszteli az előírásokat, és kiváltják a szükséges engedélyeket. Bekő végül hozzátette, hogy a korábbi évekhez képest jelentőset javult az építkezési fegyelem Nagykárolyban.