Történelmi vetélkedő középiskolás diákoknak

Történelmi vetélkedő középiskolás diákoknak

Bihar megye – Magyarországi és nagyváradi középiskolás diákok vettek/vesznek részt azon a kétnapos történelmi előadás- és vetélkedő sorozaton, melynek a Római Katolikus Püspöki Palota Széchényi Miklós terme ad otthont.

Az Ady Endre Liceum 1998 óta hagyományosan szervez a Varadinum keretében történelmi vetélkedőket, melyek mindig az adott év kiemelkedő történelmi évfordulójához kapcsolódnak, és a szervezők is igyekeznek a témához kacsolódó, vagy ahhoz köthető helyszínt választani. Az idei téma címe: Hunyadi Mátyás és kora.

Kétnapos esemény

A kétnapos eseményre Budapestről, Kisvárdáról, Törökbálintról, Derecskéről, Berettyóújfaluból, Biharkeresztesről, Debrecenből érkeztek diákok, a nagyváradiakat az Eminescu, a Szent László és az Ady líceum növendékei képviselik. Mintegy száz diák veszt részt összesen a rendezvényen, és további 23 tanárt is vendégül látnak a szervezők. Az első napon, tegnap délután a Római Katolikus Püspöki Palota Széchenyi Miklós termében elsőként Fleisz Judit, az Ady Endre Liceum aligazgatója köszönte meg a püspökségnek, hogy rendelkezésükre bocsátották a termet, majd Tóth Márta igazgatónő üdvözölte a vendégeket.

Előadások, verseny

Ez már a sokadik történelmi vetélkedő, és az így hagyománnyá vált sorozat bizonyítja, hogy fiataljainkban van érdeklődés és lelkesedés azok iránt a történelemi témák iránt is, melyek nemzetünkhöz kapcsolódnak, de nem szerepelnek a tantervben, mondta az igazgatónő. Ezt követően előadások hangzottak el: Fodor József vikárius Vitéz Jánosról, Draskóczy István, az ELTE tanára Mátyás király koráról, Fleisz János egyetemi tanár Mátyás korának helytörténeti vonatkozásairól beszélt, majd négy diák is előadást tartott saját településeik reneszánszkori emlékeiről. A második napon, azaz ma kerül sor a vetélkedőre, melynek keretében a diákok háromtagú csapatai írásban válaszolnak a feladatokban feltett kérdésekre.

Rencz Csaba