Tömegesen jöttek a börzére

Tömegesen jöttek a börzére
Nagyvárad – Több órán keresztül folyamatosan érkeztek az álláskeresők a váradi Szakszervezetek Művelődési Házában megszervezett pénteki, általános állásbörzére; szinte mindenütt túljelentkezés volt.

Fiatalok és középkorúak, képzetlenek és többdiplomásak tömörültek kisebb-nagyobb csoportokba a munkaadók standjai előtt délelőtt, a Bihar megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség által szervezett általános állásbörzén. Nemcsak a rendezvény indításakor volt nagy a tömeg, a délelőtti órákban szinte szünet nélkül új és új álláskeresők jöttek – egy adott pillanatban el is fogytak az ügynökség közvéleménykutatási nyomtatványai.

Kínálat

Ami pedig a kínálatot illeti: ezúttal 35 cég jelentkezett (egyesek képviselői az utolsó pillanatban, már a helyszínen), s összesen 524 munkahelyet ajánlottak fel, melyek közül 87 szólt felsőfokú képzettséggel rendelkezőknek. Összehasonlításképp: tavaly 45 cég 601 munkahelyet ajánlott fel. Ezúttal főleg a műszaki végzettséggel rendelkezők voltak előnyben: kerestek például többek között elektromérnököket, építészmérnököket, villanyszerelőket, termelési felelősöket és lakatosokat. Viszont más alkalmaktól eltérően kevés munkahely szólt vendéglátóipari alkalmazottaknak, s informatikusok iránt sem volt kereslet.

Túljelentkezés

Szinte mindenütt nagy csoportokban várták az álláskeresők, hogy sorra kerüljenek, de azoknál a standoknál, ahol nem volt tömeg, ott is szinte minden esetben a szabad munkahelyek számánál többen adták le önéletrajzukat. Mondhatni, szinte tömegesen jelentkeztek az emberek a könyvelői és árukezelői állásokra, de az árubeszerzőt, valamint munkabiztonsági felügyelőt kereső cég standja előtt is hosszú sorban várakoztak a jelentkezők. Egy középkorú férfi elmondta: több mint két évtizeden át dolgozott közgazdászként a Sinteza vállalatnál, s mióta ottani állása megszűnt, csak „komolytalan cégeknél” sikerült munkát találnia. Ezúttal árubeszerezőként szeretne elhelyezkedni, tudtuk meg. „Nem tudom, mi számít manapság, mert amint látom, sem a képzettséget, sem a tapasztalatot nem veszik figyelembe. Talán csak az ismeretségek és összeköttetések.” – jegyezte meg. Más munkavállalók arra panaszkodtak, hogy kevés munkahely szólt képzetleneknek, s kizárólag olyanok, ahol váltásokban zajlik a munka.

Elvárás a tapasztalat

Az általunk megkérdezett munkaadók viszont szinte kivétel nélkül eredményesnek találták a börzét, mivel sok megfelelő képzettséggel rendelkező munkavállaló jelentkezett náluk. Az egyik varrókat és szabókat kereső cég képviselője viszont elmondta: igaz ugyan, hogy az általuk felajánlott tizenöt munkahelyre pontosan tizenöt személy jelentkezett, viszont náluk elvárás a tapasztalat, ezt a feltételt pedig csak hárman teljesítik.

Amint a kora délutáni összesítések nyomán kiderült, 1750 személy vett részt az állásbörzén és közülük 1312 álláskeresőt választottak ki további megbeszélésekre.

Neumann Andrea