Szüreti bál volt Püspökiben

Szüreti bál volt Püspökiben
Nagyvárad- Szombat éjjel jó hangulatú szüreti mulatságot rendezett az RMDSZ biharpüspöki alapszervezete a helyi Bocskai István Közösségi Házban. Nemcsak minőségi zene, tombolasorsolás is volt.

 

Különleges hangulatuk van az RMDSZ biharpüspöki alapszervezete által rendezett buliknak, mulatságoknak, s ez alól a mostani szüreti mulatság sem képezett kivételt. Több mint másfél százan gyűltek össze szombat este/éjjel a Bocskai István Közösségi Házban, jellemzően gyerekek, fiatalok és idősebbek egyaránt, mondhatni három generációnak a képviselői. Az alaphangulatot Nagy-Kristófi Dánielnek, a váradi Művészeti Líceum kilencedikes diákjának a billentyűjátéka adta meg, aki a rendezvény folyamán több alkalommal is megcsillogtatta tudását. Ezt követően a Karácsony Lilla által felkészített gyermekek, illetve fiatalok táncprodukciója domborította ki, hogy a negyed utánpótlása is garantált, ráadásul a jövő reménységei nem szenvednek tehetségben hiányt.

Magyar központ

Az összejövetel gerincét a Kiss Géza, Kiss Csaba és Molnár Júlia által biztosított ének és zene biztosította. Szokás szerint népszerű könnyűzene és operettslágerek csendültek fel, de a magyar nóták sem hiányozhattak a repertoárból. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a táncparkett szinte végig zsúfolva volt és többen besegítettek az éneklésbe. Az est folyamán Féth Irénke körzeti RMDSZ-elnököt is köszöntötték névnapja alkalmából, a táncolókat pedig két esetben a tombolasorsolás miatt szakították félbe. Pásztor Sándor városi önkormányzati képviselő az Erdély Online-nak elmondta: nagyon örül annak, hogy ilyen sokan vettek részt a rendezvényen, s jól érezték magukat, ugyanis az elkövetkezendő időszakban több programot szeretne szervezni, azt akarja ugyanis elérni, hogy a magyarság egyfajta központjaként működjön a kultúrotthon.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: , ,