Sztrájk és szemét Nagyváradon

Sztrájk és szemét Nagyváradon
Nagyvárad – Hamar megkapták amit akartak: sztájkba léptek a nagyváradi Urbana szemetesei, erre fejenként 200 lejes fizetésemelést kaptak. Az igazgató megszokta az ilyen tiltakozási formát.

Másfél napig nem dolgoztak az Urbana Rt. szemetesi Nagyváradon, ennek nyomán 200 lejes fizetésemelést kaptak. Kedden munkabeszüntetést kezdtek a vállalat szaképesítés nélküli dolgozói – azaz a szemetesek, akik a megyeszékhely kukásautóin dolgoznak -, az akciót ma délben is folytatták. Fő követelésük a béremelés volt, amit igen hamar megis kaptak: mire 13 óra körül a cég székhelyére értünk, már szét is oszlodtak a sztrájkolók, és elmentek dolgozni.

Ilyen helyzetekben cégvezetőtől szokatlan nyugalommal fogadott az Urbana igazgatója. Balog Emeric ugyanis már megszokta az ilyesmit: kérdéseinkre kertelés nélkül elmondta: náluk soha nincs egyszerű béremelés, csak akkor növelnek a fizetéseken, ha az alkalmazottak sztrájkolnak. A munkabeszüntetés viszonylag gyakori: legutóbb tavaly ősszel követeltek így több pénzt az alkalmazottak, akkor is megkapták, s a gyors akciójuk kapcsán most is. “Az az igazság, hogy ha béremelést követelnek, azt mindig meg is adjuk nekik” – vallotta be a cégvezető.

A szemetesek bére

Balog érdeklődésünkre részletezte, miért viszonyulnak ilyen – munkaadótól rendkívülinek számító – rugalmassággal a munkabeszüntetésekhez. Az ügy lényege az, hogy alig találnak embert. “A szemetesek többsége ugyanis roma, más nem nagyon vállalna ilyen munkát, képtelenség új alkalmazottakat találni” – mondta az igazgató.

Ilyenformán – a szerdán kikényszerített 200 lejes emeléssel együtt – egy szakképesítés nélküli Urbana-alkalmazott nettó 1000 lejt keres, ehhez jön még több féle pluszjuttatás, étkezési jegyek. Sőt közszállítási bérletet is a cég ad az alkalmazottaknak, mivel mindegyikük Köröskisjenőből, illetve Rojt faluból ingázik.

A sztrájkhoz egyébként csatlakoztak a cég képesített munkatársai is (gépkocsivezetők, műhelyben dolgozók), ám ezúttal ők nem kaptak fizetésemelést. A képesítettek bére jelenleg nettó 1000 lej fölött van. Mint ismeretes, Nagyváradon két köztisztasági vállalat tevékenykedik, a RER, valamint az Urbana. Utóbbi körülbelül 160 ezer váradi háztartást szolgál ki, 60 szemetes dolgozik náluk. Sztrájkok esetén egyébként az önkormányzat tehetetlen, nem tud beleszólni abba, ha nem viszik el a szemetet: a város vezetése legutóbb is azt ajánlotta az Urbana munkabeszüntetései miatt elégedetlenkedő reklamáló váradiaknak, hogy váltsanak céget, szerződjenek inkább a RER vállalattal.

Szeghalmi Örs