Ősztől elveszíti önállóságát a szamoskrassói iskola

Ősztől elveszíti önállóságát a szamoskrassói iskola
Szatmár megye – Mostmár biztosra vehető, hogy a szamoskrassói iskola szeptembertől elveszíti önállóságát. Így Kolcs községben kizárólag a nagykolcsi iskola maradhat meg továbbra is jogi személynek.

Az utóbbi öt évben a szamoskrassói iskolában első osztálytól tizedikig folyt az oktatás, de az egyre alacsonyabb tanulói létszám miatt korlátozó jellegű intékedések bevezetésére volt szükség – mondta el szerkesztőségünknek Kallós Zoltán, az iskola igazgatója. Mint kifejtette, tavaly ősszel már nem is indítottak kilencedikes osztályt és az idén végzős tizedikesek kirepülésével gyakorlatilag újra csupán I-VIII. osztályos általános iskolává redukálódik az oktatási intézmény. „Nemrég kaptuk készhez a Tanügyminisztérium erre vonatkozó határozatát” – ismertette Kallós Zoltán, aki mostmár biztos, hogy csak augusztus 31-ig töltheti be az iskolaigazgatói tisztet, mivel szeptember 1-től nem lesz helyi vezetője az intézménynek. Mint megtudtuk, jogilag a nagykolcsi iskolaközponthoz fognak tartozni, ahol ősztől egy főigazgató-menedzser és egy aligazgatói állás maradhat meg.

Átszervezések

Kallós szerkesztőségünknek megjegyezte, hogy az átszervezések és osztályösszevonások eredményeképpen a jelenleg nagykolcsi magyar tagozaton tanuló öt másodikos diák ősztől már biztosan a szamoskrassói iskolában folytatja tanulmányait, mivel a nagykolcsi összevont I-IV. osztályos magyar tagozat gyakorlatilag megszűnik. „Szeptembertől iskolánkban három elemi osztály indul. Ebből kettő külön-külön és a harmadik pedig összevont osztály lesz” – magyarázta a szamoskrassói iskolaigazgató, majd hozzátette, hogy a felső tagozatos V-VIII. osztályos tanulók továbbra is külön osztályokként fognak működni. Az igazgató azt is elmondta, hogy a Dobrácsapátiban működő összevont román tagozatos elemi osztályok is megszűnnek. Az ott tanuló kisdiákok ősztől Kiskolcson tanulhatnak majd tovább. Mivel az átszervezések miatt valószínűleg egyetlen tanítói vagy tanári állás sem szűnik meg, ezért a szamoskrassói tantestület nem fogja fel drasztikusan az átcsoportosításokat. Viszont mivel ősztől a helyi óvoda három csoportjából csak kettő maradhat meg – egy magyar és egy román tagozat – így egy magyar nemzetiségű óvónőtől biztosan meg kell majd válniuk – tette hozzá a szamoskrassói iskolaigazgató.