Sztárok versengenek az erdélyi közönség szavazataiért

Sztárok versengenek az erdélyi közönség szavazataiért
Készül az idei év legnagyobb showműsora, ahol az erdélyi közönség zenei ízlését közvetítve hazai és magyarországi előadók részesülnek szakmai elismerésben.

 

Az MCP Programiroda a SEPSI Rádióval együttműködésben első alkalommal szervezi meg a TRANSILVANIAN MUSIC AWARDS 2012 Díjkiosztó Gálát 2012. március 30-án, Sepsiszentgyörgyön.

 

A gálát megelőzően két héten át zajló, internetes szavazás végeredménye dönti majd el, hogy a több mint húsz kategóriában versengő, szakmai partnerek által javasolt jelöltek közül, kik kapják meg a TMA Zenei Díjat. A szervezők olyan előadókat kívánnak díjazni, akikről a szakma képviselői és az erdélyi közönség is úgy gondolja, hogy minőségi munkával és eredeti produkciókkal gazdagították a magyar zenei palettát. Ez az újszerű kezdeményezés a szervezők véleménye alapján ösztönző és lendületet adó hatással lehet a magyar zene jövőjére, illetve az olykor háttérbe szoruló erdélyi csapatoknak és előadóknak is szélesebb körű nyilvánosságot nyújthat.

 

Te is beleszólhatsz, te is alakíthatod a végeredményt, nem kell mást tenned mint a www.transilvanianmusic.ro honlapon március 5 -19. között szavazz kedvenceidre. Ha szavazol egy lépéssel közelebb kerülsz ahhoz, hogy élőben és akár egyszerre találkozhass azokkal a sztárokkal, akikért rajongsz, hiszen a különböző kategóriák győztesei a TRANSILVANIAN MUSIC AWARDS 2012 Díjkiosztó Gálán veszik majd át díjaikat.