Szórakoztató-nevelő gyerekprogramok

Szórakoztató-nevelő gyerekprogramok
Nagyvárad – Szervezők és meghívottak egyaránt jól érezték magukat hétfőn, a Fiatalok Hete alkalmából zajló tevékenységeken, a nagyváradi Bunyitay ligetben. Sokféle tevékenység zajlott.

Délután két óra körül kezdték el felállítani a standokat a szervezők a Bunyitay liget filagóriájában, s rövidesen megjelentek a gyerekek is. Az Ecotop különféle szabadtéri játékokkal készült, s közben a szervezet fiatal önkéntesei környezetvédelemre is tanították a gyerekeket.

Gyöngyfűzés

Az AIESEC a külföldi önkéntesmunkára igyekezett felhívni a résztvevő fiatalok figyelmét: plakátokat ragasztottak ki, kérdésekre válaszoltak. Különösen népszerűek voltak a kézműves foglalkozások: a Waldorf egyesület részéről Simai Mihaela tanítónő és népi mester gyöngybizsuk készítésére tanította a kicsiket. Mint megtudtuk, ő maga is gyerekkorában kezdett el gyöngyfűzéssel foglalkozni, s azóta is szívesen űzi ezt a hobbit. „A gyerekek nagyon nyitottak az ilyen kreatív tevékenységekre. Én csak az alapokat tanítom meg nekik, utána ők választják ki a színeket, kiegészítőket” – mondta.

Bohócok

A Dekor Mania képviselője, Tóth Beáta vezetésével a gyerekek hűtőmágneseket készítettek dekorgumi és csillámragasztó felhasználásával. Voltak bohócok is – ők a Caritas Eparhial szervezet részéről jöttek, s arcfestéssel szórakoztatták a gyerekeket, továbbá önkéntes fiatalok a Dimitrie Leonida Iskolacsoportból, valamint a Iosif Vulcan középiskolából, akik ott segítettek, ahol épp szükség volt rájuk. Mind e közben a Nagyváradi Magyar Diákszövetség szervezésében középiskolásokból álló csapatok foci-, majd kosárlabda bajnokságon vettek részt.

Bevoni a fiatalokat

A rendezvény fő szervezője a Bihar megyei Ifjúsági és Sportigazatóság (DJTS), amely hetedik alkalommal szervez május elején különféle tevékenységeket fiataloknak, tudtuk meg Daniela Băltăţescutól, az intézmény munkatársától. Voltak évek, amikor egy héten át zajlottak különféle tevékenységek – mint most – s volt, amikor a rendezvények egy napon át tartottak. „Szeretnénk bevonni a fiatalokat az önkéntesmunkába, a különböző sporttevékenységekbe. Az a tapasztalatom, hogy kevéssé ismerik lehetőségeiket, nem tudják például, milyen hasznos lehet számukra külföldön önkéntesmunkát végezni” – mondta a DJTS munkatársa.