Hegedű-brácsa szerenádok szóltak a hölgyek tiszteletére

Tóth Gábor

A Sztaroveszky utca (Magheru) végén található kis templomban igazán családias és baráti volt a légkör, az eseménynek nem is volt túl nagy előzetes publicitása, pontosan másfél tucatnyi közönség gyűlt össze, többnyire középkorú vagy idősebb párok, hogy a szerenád jellegű hegedű-brácsa műsort, zenei dedikációfűzért meghallgassák.

A Duo Varadiensis 1985-ben alakult, tehát nem mai zenész fiúkról van szó, Malița és Thurzó mögött is sok évtizednyi szakmai gyakorlat áll. A kamarazenei előadásmódról most mégsem ejtünk szót, annyit talán mégis, hogy szívből jövő, szeretetből való volt, és belépti díj alól mentes.

Az összeállításban szereplő műveket Thurzó Sándor József adaptálta duóra, mint megtudtuk, Mascagni Intermezzójának (itt Ave Maria-adaptációként feltüntetve) kivételével. Érezhető volt mindvégig, hogy a hegedűn megszólaló főtémák mellett egyetlen brácsa igyekszik szukcesszíven betölteni akár a párhuzamos dallam-unisonót, akár a második hegedű szerepét, de az alt- és basszuskíséretet is, vagy példának okáért a felbontott harmóniameneteket aláfesteni.

Tizenhárom ismerős dallam és egy ráadás szólalt meg. A szebbik nem sorszerű, elkerülhetetlen bűvöletébe került szerenádozó, románcozó, imádkozó szerelmes férfiak – a dallamosság jegyében főként olaszok – zenéi hangzottak el többnyire: Enrico Toselli, Antonio Lotti, Ernesto de Curtis, Verdi, Mascagni stb. Mellettük most sajnos csak egyetlen hölgy szerző kapott helyet, Maria Theresia von Paradis (1759–1824), máig népszerű Sicilienne-jével. A Mozart és Salieri által is elismert tehetségű komponista Maria Theresia azon ritka arisztokrata kiváltságban részesült, hogy a korszakra még nem túl jellemző módon nőként is viszonylag szabadon alkothatott, amit viszont sajnos gyermekkora óta viselt vaksága nehezített. Talán még a hölgyek melódiáihoz sorolhatjuk Lehár operettrészletét, A víg özvegyből a Vilja-dalt, melynek eredetije is női szereplőhöz kötődik. Az ismertebb darabok közül említsük meg azért a máig némileg vitatott eredetű Haydn- avagy Hoffstetter-szerenádot, Teodoro Cottrau Santa Luciáját, Jean-Paul-Égide Martini Plaisir d’amour-ját, aminek modernkori feldolgozását az Elvis Presley- vagy akár UB40-rajongók is ismerhetik Can’t Help Falling in Love címen, s nem utolsó sorban a ráadás Chopin-prelűdöt (op. 28, no. 7). A különlegességek közül pedig ne felejtsük ki a hivatalos műsort záró újabb Szerenádot, igazság szerint egy tangót (op. 17, Avant de mourir), melyet a tulcsai származású világhírű cigánymuzsikus, George Pantazi, művésznevén Georges Boulanger (1893–1958) komponált. Az Auer Lipót által felkarolt tehetséges fiatalember későbbi, kalandos életében többek között Szentpétervár, Berlin, London, Rio de Janeiro, majd Buenos Aires közönségét is meghódította zenéjével.