Szolidaritási szerződés

A 2002/116. számú törvény értelmében a Bihar Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) köteles személyre szabott szociális „kísérőt” kidolgoznia azon 16-25 év közötti fiatalok számára, akiket nehézség gyötör és a szakmai kivetettség kockázata fenyeget.

Ennek célja, hogy megkönnyítse a munkahelyhez jutásukat és ezért egy ún. szolidaritási szerződést köt velük. Ennek alapján a munkáltatónak meghatározott időre szóló egyéni munkaszerződést kell kötnie az ifjakkal, mely tulajdonképpen egyenlő a szolidaritási szerződéssel.

Ugyanakkor azok a munkaadók, akik a jelzett feltételek mellett alkalmaznak fiatalokat, megállapodhatnak az ügynökséggel, mely konvencióval utóbbi vállalja, hogy havonta folyósítja az alkalmazáskor meghatározott alapbért, melynek összege azonban nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által közölt országos nettó átlagbér 75 százalékát. Ezen összeget maximum két évig utalhatják a munkáltatónak, amíg a munkavállaló betölti 25. életévét.