Szociális munkások napja

Szociális munkások napja

Nagyvárad – A Partiumi Keresztény Egyetem
szociális munkás szakának a
napját szervezték meg tegnap az egyetem
Bolyai-termében. A hallgatók érdekes
és szakmai szempontból hasznos programokon
vettek részt.


A szociális munkás szak
hagyományos rendezvényeként
számon tartott, minden évben sorra
kerülő rendezvényt idén is a
másodévesek szervezték meg a
diákszervezet
támogatásával, tudtuk meg
Szűcs Enikő egyetemi tanártól
és Fenesi Tünde
szakképviselőtől. Szakmai
szempontból hasznos programokat és
előadásokat állítottak
össze az egyetem Bolyai termében. A nap
Csűry István püspök helyettes
által tartott áhítattal
kezdődött, majd egy autizmusról
szóló előadással
folytatódott. Meghívott vendég
Nagy Andrea, a Caritas Catholica
tanácsadói irodájának, a
BACH Irodának a vezetője, illetve Bacsadi
Gabriella, az SOS Autism Bihor Egyesület
elnöke volt, akik Wéber Csilla
tanárnő
közreműködésével az
autizmusról beszélgettek, és
fényképes vetítéssel
egybekötve bemutatták az egyesület
tevékenységét. Bacsadi Gabriella
mesélt autista lányának mindennapi
életéről és a
nehézségekről, amivel nap mint nap
szembesülnek. A hallgatók
rendkívül érdeklődőek
voltak a témával kapcsolatban, nagyon sok
kérdést tettek fel a
meghívottaknak.

Empátia szükséges


Rövid szünetet követően Gabi Chis
tartott előadást, melyben arról
beszélt a hallgatóknak, hogy milyen
perspektívák vannak egy szociális
munkás számára az
egészségügyben. Elmondta, nagyon sok
türelem, empátia és lelki erő
szükséges ahhoz, hogy valaki ezt a
munkát végezze, hiszen nem
könnyű nap, mint nap elhagyott
csecsemőkkel, szociálisan
hátrányos helyzetűekkel vagy
szellemileg sérültekkel foglalkozni. Aki
kórházban szeretne dolgozni
szociális munkásként, annak
mindezzel számolnia kell, ugyanakkor nagyon
jól ismernie kell a szociális és
egészségügyi
törvényeket, végezetül az sem
árt, ha némi orvosi ismeretekkel is
rendelkezik, hangzott el. Az előadásokat
követően két bohóc
érkezett, akik olyan
szabadfoglalkozásokat mutattak be, melyeknek
ismerete hasznos lehet, főleg a gyermekekkel
foglalkozó szociális munkásoknak.

Mészáros Tímea