Szociális és nappali központ is létesül

Arina Moş és Florin Birta a csütörtöki sajtótájékoztatón. A szerző felvétele
Arina Moş és Florin Birta a csütörtöki sajtótájékoztatón. A szerző felvétele
Tavalyi tevékenységeikről, változásokról, idei célkitűzésekről szólt az a csütörtöki sajtótájékoztató, melyet Arina Moş, az ASCO igazgatója, valamint Florin Birta alpolgármester tartott.

Az alpolgármester dicsérő szavakkal illette az intézményt, főleg a szociális támogatások csökkenése kapcsán. Mint mondta, fontos, hogy az intézmény a társadalmi integrálásra helyezi a hangsúlyt és csak azoknak nyújt pénztámogatást, akik valóban rászorulnak.

Csökkenések

Arina Moş, a Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatala (ASCO) vezetője kihangsúlyozta: mindegyik dosszié mögött „kevéssé örömteli” élettörténetek húzódnak meg, ezért igyekeznek segíteni, diszkréten, s arra összpontosítanak, hogy az adott személyek újra integrálódhassanak, a gyerekek pedig ne hagyják ott az iskolát, hiszen csak a nevelés hatására tudnak kikerülni a nehéz körülmények közül.

A tavalyi év folyamán közel 21 ezer, különféle típusú igénylést, értesítést adtak le a nagyváradi intézménynél, több mint háromezerrel kevesebbet, mint tavaly, ugyanakkor míg 2016-ben 200 szociális támogatásra vonatkozó igénylést adtak le, tavaly számuk 174 volt. Míg 2016-ban 429, tavaly 461 személy részesült szociális támogatásban, a teljes összeg pedig a 2016 évi 596.376 lejről 511.891 lejre csökkent. Igyekeztek főleg a sokgyermekes családokat segíteni, ugyanakkor elvárás volt a havi 72 órás társadalmi munka végzése, egyúttal az igénylések ellenőrzését is szigorították, több más intézmény adatbázisával vetik össze a jövedelemről szóló nyilatkozatokat. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy rosszul ellenőrzött igényléseket hagyjunk jóvá, hiszen állami támogatásokról beszélünk” – mondta az igazgató.

Bővítenék a menedéket

Lényegesen csökkentek a fűtési segélyként odaítélt összegek: 2015-ben 3484, egy évre rá 2389, tavaly pedig (azaz a 2016/2017 évi fűtési szezon során)1529 személy kapott ilyen segélyt. Mintegy százzal csökkent a gyermeknevelési segélyben részesülők száma is, egyúttal mintegy háromszázzal nőtt azoknak az édesanyáknak a száma, akik a két év letelte előtt munkába álltak és így részesültek a havi 650 lejes ösztönző juttatásban. Tavaly több mint ezren voltak, akik e mellett döntöttek.

Az ASCO munkatársai tavaly 4871 esettanulmányt végeztek el, s amint a kimutatásokból kiderül, a legtöbbet, szám szerint 2466-ot a társadalmi marginalizáció megelőzésére létesült szolgálat készítette.

Szó esett a Gutenberg utcai éjjeli menedék működéséről is: jelenleg 47 hely biztosítására van akkreditálva, de szándékukban áll bővíteni. Tavaly összesen 122 személyt szállásoltak el itt, 38 személynek nyújtottak segítséget a személyazonossági okirat megszerzésében, 42 személyt részesítettek tanácsadásban, s közülük 14-nek sikerült állást találnia, kilencüknek sikerült albérletbe költözniük. Az Ebéd kerekeken akción belül 2016 december és 2017 március között hétköznapokon negyven adag kétfogásos ebédet nyújtottak az utca embereinek.

Új névvel

Tevékenységeik között szerepel többek között az állami gyermeknevelési rendszerből kikerült fiatalok integrálását segítő központok, illetve a szegényebb családokban nevelkedő gyerekek számára létesült nappali központ működtetése is.

Mint elhangzott, egy tavaly novemberi kormányrendelet értelmében az ASCO március elsejétől Nagyváradi Szociális Ellátás Igazgatósága lesz (Direcţia de Asistenţă Socială – Oradea), s hasonlóképpen módosul minden ilyen jellegű intézmény elnevezése országos szinten. Az intézmény vezetését az igazgató, valamint az igazgatótanács biztosítja majd és továbbra is a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal fennhatósága alá fog tartozni. A szervezeti felépítését még nem hagyták jóvá.

Tervek 2018-ra

Ami pedig az idei év célkitűzéseit illeti: az egyik egy szociális központ létesítése Velencén, azon váradiak részére, akik még nem töltötték be a 65 évüket, tehát idősek otthonában nem kaphatnak helyet, de egészségi állapotuk szükségessé teszi, hogy intézményben viseljék gondjukat. Ezt a városi költségvetésből fogják finanszírozni, az építési tervre kiírt versenytárgyalás már megvolt. Egy informatikai programot is vásárolnak majd a szociális felmérések központosítása céljából; szándékukban áll növelni az éjjeli menedék által nyújtott helyek számát, uniós támogatásokat igyekeznek elnyerni a váradi bölcsődék bővítése céljából, továbbá egy nappali központot is létesítenek gyermekek számára, Velencén. Fontos célkitűzésük a munkatársaik továbbképzése is.

Neumann Andrea

Címkék: ,