Szobrot állítanak Beckhamnek

Szobrot állítanak Beckhamnek
Ehhez csak Londonba kell átugrani, talán nem is sokára. Ugyanis a brit főváros melegek lakta negyedének központjában kap hamarosan szobrot az aranylábú – derült ki egy brit lap tudósításából.

A szobor tervére a focicsillag is áldását adta, miután hosszasan beszélgetett az ötletgazdákkal. Egyikük elmondta, hogy a szobor életnagyságú lesz, és bronzból készül majd. A melegek kedvenc focistájának szobormása focimezt fog viselni. Erőtől duzzadó, szexi szobrot tervezünk – tette hozzá a lelkes rajongó.

 

Emléktábla is lesz a talapzaton, amelyen azok a dátumok lesznek, amikor a sztár gólt szerzett Angliának. A londoni homoszexuálisok másik nagy kedvence egyébként Kylie Minogue, akinek már szintén szeretnének szobrot az Old Compton  utcában. Davidnek már van egy színarany mása Thaiföldön egy budhista templomban.

 

Az Amerikába költözött sztárfocista időközben azt is beismerte, hogy elfogadja a scientológiai egyházat, ugyanakkor tagadta, hogy sztárbarátja, az egyház híres képviselője, Tom Cruise megpróbálta volna megtéríteni. Becks elismerően beszélt a Cruise házaspárról, pozitív életfelfogású embereknek tartja őket.

 

Tom és felesége, Katie segít(ett) egyébként a Beckham házaspárnak gyökeret verni az Egyesült Államokban – az igazat megvallva eddig nem túl sok sikerrel.