Szoborzsonglőrködés

Szoborzsonglőrködés
Több szobor is közterekre kerül az idén Nagyváradon, de az önkormányzat elzárkózik attól, hogy a várost alapító Szent László király szobra a főtérre kerüljön.

Nagyváradon az idei év talán legnagyobb városkép-fejlesztő beruházása a Szent László (Unirii) tér felújítási munkálata, amit még az idén be kell fejezni amennyiben a város nem akarja elveszíteni az erre a beruházásra nyert európai uniós anyagi támogatást. A több alkalommal megváltoztatott térfelújítási terv végső verziójában Radu Demtriu görög-katolikus és Roman Ciorogariu ortodox püspök szobrának a kihelyezése is szerepel. Utólag a városvezetés úgy döntött, hogy a téren jelenleg álló Mihály vajda szobrát az Olaszi parkba költöztetik, és a főtéren maradó talapzatra Ferdinánd román király szobrát helyezik. A nagyváradi főépítészi hivatal pénteki évértékelő sajtótájékoztatóján is elhangzottak az erre vonatkozó tervek. Arra a kérdésünkre, hogy az önkormányzat vezetése hajlandó lenne-e egy Szent László szobrot is a főtérre kihelyezni, ahogy az ötletként már több alkalommal felmerült a váradi helyi tanácsban, Mircea Malan alpolgármester határozott nemmel válaszolt, azzal érvelve, hogy ez sem műszaki, sem pedig jogi szempontból nem megvalósítható, mert az idén elkezdődik a Szent László tét felújítása egy az unió által finanszírozott projekt szerint, márpedig, ha az elfogadott projekten bármit változtatnának, akkor a város elveszítené az uniós támogatást. Elhangzott továbbá, hogy a városnak egymillió lej áll rendelkezésre a Mihály Vitéz szobor, valamint a Gojdu szobor elköltöztetésére, és az I.C. Bratianu szobor elkészítésére, ami a Bunyitay Ligetben (Bratianu park) fog helyet kapni.

Pap István