Szívvel-lélekkel zenélni

Szívvel-lélekkel zenélni
Nagyvárad – Vasárnap Tabáni István, a magyarországi Csillag születik című tehetségkutató verseny győztese koncertezett Nagyváradon. A fellépése előtt a zenész exkluzív interjút adott az erdon.ro-nak.

– Több mint egy év telt el azóta, hogy megnyerte a Csillag születik című tehetségkutató versenyt. Hogyan értékeli az azóta eltelt időszakot?

– Nem hiszem, hogy utólag megbántam volna, hogy belevágtam. Amikor elindultam a versenyen, annyi volt bennem, hogy megmutassam magam, semmi több. Igazából tehát nem a pénz elnyerése motivált vagy hívogatott engem. Egy bemutatkozási lehetőségnek tekintettem a vetélkedőt, mivel ha nézzük a különböző tévécsatornákat, nagyon kevés olyan fórum létezik, ahol az ember meg tudná mutatni ország-világ előtt, hogy mit tud vagy mire képes.

– Figyelemmel kiséri-e, ha van ideje, a zenei vetélkedőket?

– Szombat esténként, amikor általában zajlanak ezek a tehetségkutatók, eléggé elfoglalt vagyok, de azért a net segítségével nyomon követem az eseményeket.

– Tartja-e a kapcsolat egykori versenyzőtársaival?

– Az elején, amikor még közös Csillag születik gálákra mentünk, akkor elég sűrűn találkozgattunk. Most viszont mindenki teszi a saját dolgát, melyből fakadóan nagyon kevés alkalommal tudunk összejárni.

– Milyen gyakorisággal lép fel határon túli településeken?

– Voltak határon túli fellépéseim a múlt esztendőben is, például Szlovákiában és Romániában is. Eléggé be voltam táblázva, csak mentem-mentem. Bejártam Magyarországot is, keresztül-kasul. Elég sok fellépés van tehát a hátam mögött, de nem panaszkodom, mert nagyon jó volt, rengeteg élményben volt részem. Nem az RTL Klub határozza meg egyébként, hogy hová menjek, hanem annak függvényében dől el, hogy hol lépek fel, ahogy jönnek a felkérések vagy megkeresések.

Kedvenc dalai

– Lehet-e különbséget tenni a határon innen és túl élő közönség közt?

– Érdekes, hogy vidéken teljesen más a fogadtatás, beleértve Magyarországot is. Főleg, ha nem a nyári falunapokat vesszük figyelembe, hanem mondjuk a téli fellépéseket. A művelődési házakban egészen más a hangulat, családiasabb. A közönség szinte ugyanúgy viselkedik, de mégis, valahogy más a légkör. Nagyfokú kedvesség áramol felém, amit viszonozni próbálok.

– Kik a példaképei?

– Van egypár előadó. Érdekes, hogy a legtöbb énekes, akiket szeretek, már nem él. Első számú kedvencem Freddie Mercury, akit nagyon tisztelek. A magyarok közül Máté Pétert említeném, az élők közül pedig Demjén Ferencet. Szívesen együttműködnék, dolgoznék vele akár egy lemez erejéig is.

 - Kedvenc dalai?

– A szívemhez a dallamos rock áll a legközelebb, sok vokállal, amit a Queen is képvisel. Valami ilyesmiben gondolkodom én is, de minél több dolgot szeretnél kipróbálni a zene területén. Mit lehet kihozni a zenéből mondjuk egy stúdióban, különböző hangzásokat keresni…

– Egy zenésznek vagy együttesnek mikor volt könnyebb érvényesülnie, a hatvan, hetvenes években vagy napjainkban?

– A hatvanas évekről nem tudok érdemben nyilatkozni, mert még nem éltem, tehát nincs összehasonlítási alapom, de elképzeléseim azért vannak. Ugye csupán egy királyi adó létezett Magyarországon, meg a Ki mit tud?, mint tehetségkutató verseny. Szerintem akkoriban a mentalitás is más volt, meg az emberek is mások voltak, más volt az igény.

Szívvel-lélekkel

– A bulvársajtóban azt lehet olvasni, hogy lakást keres, és elköltözik otthonról. Milyen fázisban van ez a projekt?

– Érdekes, hogy amikor interjúkat adok, igazából sohasem tudom, hogy másnap mik lesznek a szalagcímek az újságokban. Persze, tervezem azt, hogy én is kialakítom a saját magánszférámat, s veszek egy saját lakást.

– Az élete első három évtizedében a munkája nem állt az érdeklődés középpontjában. Zavarja-e a nyilvánosság, a hírnév?

– Azzal nincs baj, hogy a nyilvánosság előtt zajlik az életem, vagy cikkeznek rólam. Eddig ok. Hozzáteszem, az nekem se mindegy, hogy milyen anyag jelenik meg rólam, a bántó cikkeket kicsit nehezebben viseli el az ember. De ha normális dolgok jelenek meg, azzal semmi bajom. Úgy szeretek nyilatkozni, amikor tényleg elégedett mind a két fél, a riporter meg az alanya is. Ilyen szempontból egymásért vagyunk.

– Hol látja magát tíz vagy húsz év múlva?

– Az mondjuk elég sok idő, hát nem is tudom… Más világ lesz, az biztos. Az az igazság, hogy csak azt tudom, hogy hol szeretnék lenni. Zenészként szeretnék tevékenykedni, vagy legalábbis valami olyasmit csinálni, amihez a szívemet, lelkemet tudom adni. Szívvel-lélekkel, meg hitelesen tudni csinálni azt, amit.

Ciucur Losonczi Antonius