Őszinte hagyományőrzés

Őszinte hagyományőrzés
Szatmár megye – Ombodon évtizedek óta rendez a helyi református egyházközség szüreti bált, az adományokat, pedig az egyházban végzett munkálatok finanszírozására fordítják.

 A szocializmus éveiben nem szervezhették ugyan meg, de 1990 után évről-évre megrendezi egyház a szüreti bálokat és nem kis sikerrel. Minden évben többen és többen vesznek részt a mulatságon, és egyre több adomány gyűl össze. Ilyen alkalmakkor többen hazajönnek az elszármazottak közül is, de olyanok is vannak, akik adományaikat küldik el. Ilyen volt szombaton Szilágyi Zoltán, aki ötven euróval kezdte el az adományozást.
Az ombodi fiatalok, tíz csősz és tíz csőszlány alkotta csapat hintóval és egy lovasszekérrel már szombaton délelőtt elindult a falvakba, hogy hívogassák a lakosságot a bálba. Nagyon sokan eleget tettek a megívásnak, estére megtelt a kultúrotthon. Megszólalt a zene, bevonultak a csőszpárok és elkezdődött a szőlőlopás. Akit a csőszök elkaptak, azokat a bírók elé vitték, ahol fizetni kellett a lopásért. Kiss József, beszolgáló lelkipásztor elmondta, hogy kettős célja van a bálnak: egyrészt a hagyományőrzés, másrészt az adományozás az egyház javára. Nagy József, Pálfalva község polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az ombodiak nem figyelemfelkeltésként őrzik hagyományaikat, hanem meggyőződésből, mert ők ebbe születtek és ebben nőttek fel. A bál reggelig tartott és mindenki jól érezte magát. Ez alkalommal 2146 lej gyűlt össze.