Színházi fesztivál és Ady-emlékprogramok

Színházi fesztivál és Ady-emlékprogramok
A Magyar Kultúra Ünnepe az idén Ady Endre emlékének a jegyében telik majd, és az ünnepsorozat keretében zajlik Nagyváradon az erdélyi magyar színházi seregszemle, a MAFESZT is. A részletekről csütörtökön tájékoztatták a sajtót a Szigligeti Színház illetékesei.

Novák Eszter, a kulturális intézmény művészeti igazgatója bejelentette, hogy Ady Endre halálának száz éves évfordulójára egész évben emlékezni fognak különböző programokkal. Január 27-én lesz Ady halálának az évfordulója, ebből az alkalomból a színház a Várad folyóirattal és Imre Zoltánnal, a városi múzeum művészeti vezetőjével, a váradi Ady Múzeum volt igazgatójával közösen három napos programsorozatot szervez január 25–27. között. A programsorozat kertében irodalmi konferencia lesz a váradi vár G épületében, míg az Ady Múzeumban felolvasó színházi előadást tartanak Ady Endre egyetlen színpadi művéből. 27-én délelőtt egy kulturális Ady Endre séta keretében Ady Endre életének kultikus váradi helyszíneihez látogatnak el. Ehhez a sétához bárki csatlakozhat majd. Ugyanaznap délután adják elő a Ki látta Adyt? című előadást, este pedig Az eltévedt lovas című Ady estet lehet majd látni Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében, ezt követően egyfajta virrasztást terveznek, amelyen bárki felolvashatja kedvenc Ady versét vagy szövegét.

MAFESZT

Az idei Magyar Kultúra Ünnepe nagyváradi rendezvénysorozatának talán legjelentősebb programsorozata a MAFESZT elnevezésű színházi fesztivál lesz, melyet a 2017-ben létrejött Magyar Színházi Szövetség hívott életre. Magát a szövetséget a temesvári, a szatmárnémeti, az aradi, a székelyudvarhelyi és nagyváradi magyar színházak vezetői alapították, ehhez csatlakozott 2018-ban a csíkszeredai Csíki Játékszín, mondta el a tegnapi sajtótájékoztatón Fazakas Márta, a Szigligeti Színház és a színházi szövetség munkatára. A MAFESZT első idényét tavaly Szatmárnémetiben tartották meg, és most Nagyváradon lesz január 22–26. között a fesztivál második idénye, melyre minden színház a legreprezentatívabbnak gondolt előadását küldi el. Az előadások mellett lesz műhelymunka a műszaki személyzet számára, ugyanakkor Kokan Mladenovic szerb rendező fog műhelymunkát tartani színészeknek a fesztivál minden napján, ennek eredményét be is mutatják a fesztivál végén.

A fesztivál programja

A II. MAFESZT színházi fesztivál programja a következő: január 22., kedd, Szigligeti Stúdió, 17 óra: Idegen – táncjáték a Nagyvárad Táncegyüttes előadásában; Szigligeti Színház, 19.00 óra: a magyar kultúra ünnepének nagyváradi gálaestje és díjátadója, majd ezt követően Pierre Barillet–Jean Pierre Grédy–Nádas Gábor–Szenes Iván: A kaktusz virága – zenés vígjáték a Csíki Játékszín előadásában. Január 23., szerda, Árkádia Színház, 11 óra: Fodor Sándor–Garaczi László: Csipike a gonosz törpe – a Csíki Játékszín előadása; Szigligeti Stúdió, 17 óra: Nótáros Lajos–Fekete Réka–Tapasztó Ernő: Sonkamenüett – az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház közös előadása; Szigligeti Színház, 19 óra: Lars vont Trier: A főfőnök – vígjáték a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában. Január 24., csütörtök, Árkádia Színház, 10 óra: Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai – bábjáték a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában; Szigligeti Színház, 17 óra: A. P. Csehov: Apátlanul – a nagyváradi Szigligeti Társulat előadása. Január 25., péntek, Szigligeti Stúdió, 17 óra: Hatházi András–Tom Dugdale: Tizenöt próbálkozás a színészetre – a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása; Szigligeti Színház, 19 óra: Jörg Graser: Rabenthal – a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása. Január 26., szombat, Árkádia Színház, 11 óra: H. C. Andersen: Hókirálynő – mesejáték a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában; Szigligeti Színház, 17 óra: Lionel Bart: Olivér! – musical a nagyváradi Szigligeti Társulat előadásában; Szigligeti Stúdió, 20 óra: Burundanga, avagy a baszk, a maszk és a cucc – vígjáték a Harag György Társulat és a Csiky Gergely Állami Színház közös előadásában.

Kiegészítő programok

Január 24-én 21 órától mutatja be a MAFESZT keretében a Moszkva kávéházban a Tomcsa Sándor Színház Garaczi László Magyar mátrix című kocsmaszínházi előadását. A produkcióra jegyek a kávézóban kaphatók. Január 25-én, pénteken 21.30-tól a Szigligeti Stúdióban a Harag György Társulat Havi dráma című felolvasó színházi sorozatából mutatnak be ízelítőt a szatmári művészek: a Balázs Attila által rendezett Tasnádi István-darabra a belépés ingyenes. A fesztivál ideje alatt a Moszkva Kávéház is számos eseménnyel készül, amelyek közül kiemelkedik a január 25-én, 20 órától kezdődő Kiscsillag koncert, melyre jegyek szintén a kávézóban kaphatók.

Pap István



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .