Színházban voltak a félegyházi diákok

Akt.:
Színházban voltak a félegyházi diákok
Kedden este a színházban voltak a biharfélegyházi nyolcadikosok. Egy megyeközponti diáknak ez talán nem nagy esemény, egy vidékinek ellenben már lehet az.

Régi terve volt, hogy diákjait elviszi egy színházi előadásra, tudtuk meg Kerecsenyi Kata tanárnőtől, aki a Biharfélegyházi Jakó Zsigmond Általános Iskola VIII. osztályának osztályfőnöke. Egy megyeszékhelyen iskolába járó diáknak ez lehet nem tűnik nagy dolognak, egy vidékinek ellenben kaland, egy élmény lehet. Ezt támasztja alá a tanárnő szava, aki szerint 14 fős osztályának 70%-a nem volt még színházban. Egy osztályfőnöki órán megbeszélték a tervet, amit a diákok lelkesen fogadtak, és valamennyien rész is vettek kedden a Szigligeti Társulat előadásán.

Lesz folytatás

Csiky Gergely: Buborékok című vígjátéka elnyerte a diákok tetszését, melynek témája is “testhezálló” volt számukra. Az előadás mellett természetesen a színház épületének a közönség számára nyitott részét is bebarangolták, ami ugyancsak élményszámba megy annak, aki még nem látta. A látottakat a legközelebbi osztályfőnöki órán meg fogják beszélni, de az már biztos a gyerekek lelkesedését látva, hogy a kezdeményezésnek lesz folytatása, hiszen általában is egy jó kis közösségről van szó, akik például kirándulni is szeretnek, illetve már most várják a következő alkalmat a színházlátogatásra.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter