Színház: A helység kalapácsa

Színház: A helység kalapácsa
Ha Petőfi tudja, hogy mi adjuk majd elő A helység kalapácsát, biztosan ír hozzá még két felvonást — vélte Gaál Gyula az inkább vidám baráti beszélgetésre hasonlító sajtótájékoztatón.

 

 

Tegnap délután Bessenyei Gedő István, Galló Ernő, Szép András, Lőrincz Ágnes és Gaál Gyula tartották — pontosabban ők változtatták hangulatos, közvetlen beszélgetéssé — a Harag György Színtársulat soron következő bemutatója előtti sajtótájékoztatót.

Megtudtuk, hogy Petőfi vígeposza, amellyel a tavaly elkezdett sorozatot kívánták folytatni, túlnőtte a klasszikus felolvasószínház hagyományait. Már–már a nagyszínpadi produkció határait súrolja. Az lett, aminek végső soron Petőfi is szánta: könnyed játék, szórakoztató stílusparódia.

Galló Ernő „játékmester” kedves humorral ecsetelte, milyen volt életében először rendezőnek lenni, számára, aki most is sokkal inkább érzi magát színésznek.

— Lehet, hogy ez volt az utolsó, de kísérletnek is megérte! — végezte beszámolóját arról, amit a többiek úgy foglaltak össze: „egy idő után elhitette velünk, hogy rendező”.

Szép András zeneszerző elárulta: A helység kalapácsa kolozsvári előadásához is ő készítette el a zenei részt. Ezt bővítette ki most Galló Ernő kérésére néhány újabb dallal.

 

Jó érzés

hogy jönnek utánunk — foglalta össze az addig történteket Lőrincz Ágnes kollégái teljesítményét méltató szavaiban. Nem feledkezve el mindarról, amivel azok — „tipikus színész–rendezőként”, zeneszerzőként, díszletfestőként vagy színészként jóval többet adtak, tettek, mit amit kértek tőlük. S aminek végső soron köszönhető lesz, hogy az eredeti mű elolvasására egyébként talán rá sem vehető fiatalok megismerik, megszeretik azt. Gaál Gyula arról a kettősségről beszélt, amelyet a felolvasópéldány és a játék kínálkozó lehetősége között kell feloldani. S arról, hogyan lehet „nem rendezői, de színész–szemmel látva” a kialakuló előadást, jó hangulatú, közös munkával kihozni mindenkiből a legtöbbet. Egy munkafolyamatban, amely „végre nyugalmat hozott”. Bessenyei Gedő István dramaturg Baráth Csaba Attila „két csodálatos hátterét”, színpadképét méltatta. Majd felhívta a figyelmet a színház lényegére rávilágító utalásokra, a kortárs olvasat szövegben és zenében egyaránt tetten érhető nyomaira.

Amiben mindannyian bíznak, az a minimális költséggel és rengeteg találékonysággal— hangulatos, korhű jelmezeiket a ruhatárból válogatták, próbáikat minden lehetséges, éppen üres helyiségben tartották, amire pénzből nem futotta, rádolgoztak —megteremtett minőségtől várható siker.

 

Báthory Éva



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .