Színezés Váradon: Colours Festival

Akt.:
Színezés Váradon: Colours Festival
A világ más részein is mostanság divatos, Váradra szombaton érkezett meg: a bihari megyeszékhelyen nagy érdeklődés övezte az első color partyt, amit egyből fesztiválnak neveztek el.

Színes porokat dobálnak a levegőbe és egymásra a buli közben – amilyen egyszerűen hangzik, olyan is, de remek szórakozást nyújt annak, aki nem ijed meg attól, hogy rizsporos lesz. Ez a color partyk alapja, és az első ilyen rendezvény szombaton volt Nagyváradon. A vár környékén tartott eseményre sokan voltak kíváncsiak, hiszen bár itt még nem volt ilyen, a fiatalok külföldről és a médiából már ismerik ezt a buliformátumot. Zene, tánc, és közben porozás – nagyon élvezték.

Biztonságos

A rendezvényt a Business & Intercultural Challenge Szövetség (ABIC) szervezte, a Nagyváradi Egyetem külföldi orvostanhallgatóinak szövetségével együttműködve. Ami talán nem a legjobb volt, az a korai kezdés: 13 órakor indult a szórakozás. De így is tömeg lett.

A zene és tánc közben időszakonként visszaszámoltak az animátorok, és utána mindenki egyszerre dobta a levegőbe a színes porokat, amik így is nagyszerű látványt nyújtanak, de utána még vissza is hull az egész a közönségre, kiszínezve az embereket, ami vicces is. A por maga rizsből van, ételszínezékkel keverve, így nem mérgező.

A közönség amúgy ettől független módon is színes volt: ugyanis a mintegy ötszáz résztvevő között mindenféle nemzetiségűek voltak. Az egyik szervező Hadi Faour ugyanis sikerrel mozgósította a városba tanuló külföldieket is. A szervezők szerint az ilyen bulik eredete Indiában keresendő, ahol tavaszünnep volt kezdetben, illetőleg ott most is az. Aki a váradira belépett, semmiképp nem úszta meg a színeződést, még a sajtósok, kamerák és a dj pult sem. Ami nagyon helyes és jófejség volt.

Faourék az Európát is már meghódított partyformátumot Váradon is el akarják terjeszteni, így nem kizárt, hogy lesz még ilyen.

Szeghalmi Örs

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter