Színészeket nem bocsátanak el

Nagyvárad – Alkalmazottainak hat százalékától kénytelen megválni a Nagyváradi Állami Színház a személyezeti költségcsökkentésre vonatkozó kormányhatározat alkalmazása nyomán.

Az elbocsátásokkal járó személyzeti költségcsökkentésről Lucian Silaghit, a Nagyváradi Állami Színház igazgatóját kérdeztük, aki elmondta, hogy a színház aktív alkalmazottainak hat százalékától fognak megválni. A színháznak jelenleg 195,5 állása van, de ezek közül csak 168 van betöltve. Az átszervezés után 161 állás lesz, melyek közül három betöltetlen marad. „A színháznak nincs főkönyvelője, márpedig megítélésünk szerint egy több mint százötven embert foglalkoztató intézménynek szüksége van főkönyvelőre. Emellett a román és a magyar társulat számára fenntartunk egy-egy szabad helyet, és amikor a törvény erre lehetőséget ad, akkor ezeket az állásokat be fogjuk tölteni” – mondta Silaghi.

Az átalakítások után tehát 158 aktív állás marad a váradi színháznál. Lucian Silaghi elárulta azt is, hogy milyen szempotok alapján válnak meg néhány munkatársuktól: három személy elérte a nyugdíjkorhatárt, ők nyugdíjba vonulnak, egy személyt munkahelyi fegyelmezetlenség miatt bocsátanak el, és két esetben megszüntetik az álláshalmozást. Emellett megszűnik néhány állás annak következtében, hogy a művészeti vezetők nem fogják tudni munkával ellátni őket. Az igazgató hangsúlyozta azt, hogy az elbocsátások nem érintenek egyetlen színészt sem. A színház Lucian Silahi által felvázolt új szerkezeti felépítéséről a hétfői Bihar megyei tanácsülésen fognak szavazni.

Pap István