Szimfonikus hangverseny a filharmóniában

Sajtótájékoztatón mutatkoztak be a csütörtöki hangverseny főszereplői. Fotó: Alexandru Niţescu
Sajtótájékoztatón mutatkoztak be a csütörtöki hangverseny főszereplői. Fotó: Alexandru Niţescu
A Nagyváradi Állami Filharmónia soron következő koncertjét november 3-án 19 órai kezdettel tartják meg, amelyen A. Hacsaturján- és Ny. Rimszkij-Korszakov-művek csendülnek fel.

A filharmónia november 3-i hangversenyén két nagy szépségű mű csendül fel. Az elsőként elhangzó mű Aram Hacsaturján Hegedűversenye. Az örmény származású zeneszerző a 20. századi szovjet neoklasszikus zeneszerzők nagy generációjának képviselője. Hacsaturján a zenekari hangszerelés színeinek mestere, kifejező dallamainak és eleven ritmusainak ihletforrása az örmény népzene kiapadhatatlan kincsestára. Ezen a koncerten a mű fuvolaátiratát hallhatja a nagyérdemű. Meghívott szólista Bálint János, aki 1961-ben született Magyarországon. Tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián végezte 1984-ben, posztgraduális képzésben Adorján Andrásnál részesült. 1981–1991 között a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának volt szólófuvolistája. Tanított a Szegedi Zeneművészeti Főiskolán (1991–2002), valamint az olaszországi Accademia Musicale di Rovigón (1995–2001). Szólistaként fellépett több európai fesztiválon, neves koncerttermekben, az Egyesült Államokban, Japánban, Tajvanon és Izraelben is.

Karmester

A koncert második felében egy nagy lélegzetvételű és igen népszerű romantikus alkotás szerepel, Nyikolaj Rimszkij-Korszakov 1888-ban befejezett Seherezádé című szimfonikus szvitje, amely nemcsak az orosz mester csodálatos hangszerelése által bűvöli el a hallgatót, de az Ezeregyéjszaka meséiből sokak számára ismert és oly kedves „mesés Kelet” minden színének megidézésével. A népszerű hegedű szólórész avatott tolmácsolására minőségi garancia Nagy Kálmán, a filharmónia koncertmestere. A meghívott karmester, Cristian Brâncuși a bukaresti Nemzeti Zeneegyetemen végezte tanulmányait, karmesteri és zeneszerzés szakon. 1977 és 1983 között a Ploieşti-i Paul Constantinescu Filharmónia, majd a Román Rádió és Televízió Stúdió Zenekarának az állandó karmestere volt. 1990-től a Rádió Kamarazenekarának a karmestere. Ez idő alatt nagyszámú koncertet valósított meg. Repertoárja igen széleskörű, a preklasszikus művektől egészen a kortárs alkotásokig. A sokoldalú zenész tagja a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Egyesületének, a SIMC-nak, ugyanakkor zeneszerzőként komponált kamarazenét, szimfonikus és vokál-szimfonikus műveket is. Több turnét is megvalósított már Olaszországban, Németországban, Lengyelországban, Oroszországban, Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Magyarországon, az Egyesült Államokban, Spanyolországban, Venezuelán, Szerbiában, Angliában. 1992 óta a bukaresti Nemzeti Zeneegyetem professzora, zenekari karmesteri szakon.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter